Vélhetően nincs olyan Burzsuj blog látogató, aki valamelyik poszt olvasása után nem sóhajtott volna már fel, hogy egyszer az életben neki is kell egy ilyen, vagy át kell élnie ezt és ezt az élményt. Na ezeket a sóhajokat gyűjtötte össze a londoni Ritz hotel, amikor összeállította Once in a Lifetime, vagyis Egyszer az életben csomagját.
A három éjszakás kiruccanás igazi nettó burzsujsággal kecsegtet. A program szerves része a legjobb londoni bevásárlóutcák, így a Bond Street, a Saville Row, vagy a Mayfair felfedezése, ám nem gyalog, hanem stílszerűen a Ritz egyik Rolls-Royce Phantomjával, melyhez természetesen sofőr is dukál. A sofőr persze nem csak egyik luxusüzlettől a másikig szállít minket, de megmutatja a város nevezetességeit is, mint a Buckingham Palotát, a Towert, vagy a Westminster apátságot - a magán idegenvezető pedig magától értetődő. A vacsorát sem bízzák a véletlenre: a sofőr ugyanis a The Fat Duck, vagyis a világ egyik legjobb, három Michelin-csillagos étterme előtt nyitja ki nekünk az ajtót. Az éjszakát ezután a Royal Suite-ban tölthetjük, ahol természetesen 24 órás butler szolgálat áll rendelkezésünkre.
Ezek önmagukban még kevésnek bizonyulnának három napi programnak, de szerencsére akad még lehetőség a tarsolyban. A Ritz szerez jegyet egy tetszőlegesen választott előadásra a West Enden, kapunk VIP tagságot a hotel klubjába és a kaszinóba, a legizgalmasabb azonban mind közül a személyre szabott gyárlátogatás a Rolls-Royce-nál. Ezeken felül nagyjából bármilyen programot megszerveznek az életük hétvégéjét töltő vendégeknek, legyen az egy VIP jegy egy Premier Leage meccsre, egy kis golfozás a Wentworth-ben, vagy belépő egy zártkörű, ám éppen emiatt izgalmasnak tűnő nightklubba. Hogy mindez mennyibe kerül? Fogalmunk sincs. A Ritz foglalási oldalán ugyanis nem szerepel ez a csomag (vagy nagyon eldugták), egy éjszaka a Royal Suite-ban viszont olyan 5-6 ezer font, vagyis 1,6-2 millió forint körül van. És most jöhet az újabb sóhaj.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.