A világ spúrjai a japánok, imádnak adakozni az amerikaiak

Nagyon szívesen olvasnék már valamilyen felmérést a magyar burzsujok adakozási hajlandóságáról, mert jelen pillanatban nehéz eldönteni, hogy vajon csak titokban tartják jótékonysági akcióikat vagy annyira spúrok, hogy az általuk adományozott összeg szinte kimutathatatlan. Mivel egy interjú után bizalmasan elárulta nekem úgy egy évvel ezelőtt a 10 leggazdagabb magyar egyike, hogy ő minden évben 1 millió dollárt utal a Greenpeace-nek, ezért nem zárnám ki teljesen az előbbit sem. Azért is sajnálom, hogy ez nálunk semennyire sem transzparens, mert így nem tudom, hogy vajon a brutálisan szűkmarkú japán keirecu-milliárdosok, vagy az értelmetlen pénzszórás nemzetközi követei, a szaúdi olajmilliárdosok adakozási kultúrájához áll-e közelebb a honi burzsoázia.

A Barclays Wealth friss felmérése szerint abban az országban adakoznak a legtöbbet, ahol a legtöbb milliárdos is él: az Egyesült Államokban. Itt a burzsujok 41 százaléka válaszolta azt, hogy kiadásai közt a adományozás az első három prioritás közt szerepel. Ezt Dél-Afrika követi 37, Szaúd-Arábia pedig 32 százalékkal. Európában a mohó bankszektor miatt éppen a szakadék szélén táncoló írek az elsők 30 százalékkal - ki tudja, talán éppen a bankárok kompenzálnak valamit a lelkiismeretük érdekében. Az ausztrálok és a japánok viszont inkább magukra szeretnek költeni: csak 5-5 százalékuknak fontos a jótékonykodás.

Nem tudom mitől függ ez az egész, lehet-e nemzeti karakterológiáról beszélni vagy sem, de egy biztos: az Egyesült Államokban már csak adózási szempontból is nagyon megéri adakozni. De persze árnyalja a képet, ha azt is megnézzük, hogy melyik nemzetek milliárdosai áldoznak az idejükből is nemes célokra, hol a legnépszerűbb az önkénteskedés. Itt is Amerika az első, és ez azért már túlmutat az egyszerű adózási kérdéseken.

1. USA - 41%
2. Dél-Afrika - 37%
3. Szaúd-Arábia - 32%
4. Írország - 30%
5. Tajvan - 28%
6. India - 26%
7. Dél-Amerika - 25%
8. Svájc - 24%
9. Egyesült Arab Emírségek - 23%
10. Szingapúr - 23%

És a sereghajtók:

Ausztrália - 5%
Japán - 5%

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr32495131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása