Kultúr Burzsuj: Könyv a hanyatló burzsoázia legszebb pillanatairól

Viktor Jerofejev írta egy könyvében, hogy Antibes egyik kávézójának teraszán, valamikor a '60-as években – még gyermekként - üldögélt édesapjával, aki a párizsi szovjet kultúrattasé volt. Picassóval beszélgettek a tengerparton, "felnőtt dolgokról". A kis Viktor annyira unta magát, hogy egy tollal gondosan körülrajzolta a tenyerét egy textilszalvétára. Picasso hanyagul, csak úgy, beszélgetés közben vörösborába mártogatta mutatóujját, és kiszínezte a kéz körvonalát. Aztán aláírta. Jerofejev szerint a „mű” ma valószínűleg egy svájci trezorban van, és ér vagy 1 millió dollárt.

Valahogy így élt az 1920-as és 1960-as évek közti időszakban a „Café Society”, azok a zömmel európai, túlfinomult értelmiségiek, arisztokraták, művészek és milliomosok, akik meghatározták a huszadik század első felének hangulatát és történelmét is. A hatvanas években aztán olyan társadalmi változások jöttek, amik alapjaiban zilálták szét az akkor már évtizedek óta hanyatló nagypolgárságot, vagyis a korabeli világvárosok kávézóiban és éttermeiben közízlést, véleményt és történelmet formáló burzsujokat. Bőven lehet a nagypolgárságot kritizálni, de az utolsó fényes korszakuk baromi izgalmas nekem, aki amúgy is gyógyíthatatlan hanyatlókorszak-rajongó vagyok.

Mindezt csak azért írom le, mert megjelent egy nagyon igényes kivitelű, és maximálisan burzsujkompatibilis könyv Thierry Coudert-től Café Society címmel, amiben állítólag rengeteg fotó, kordokumentum és olyan sztori van, mint a fentebbi picassós-jerofejeves. A boríton a dúsgazdag, a semmit utánozhatatlanul hanyag eleganciával tevő Barbara Hutton van, vagyis von Reventlow grófnő. A semmilyen normához nem igazodó, teljesen hibbant és zseniális Jean Cocteau sztoriai mellett nagyon izgalmasnak tűnik például az is, hogy hogyan is lehettek a Barbara Huttonhoz hasonló nők Yves Saint Laurent, Orson Welles vagy Salvador Dali társaságának megbecsült tagjai. (Nem, nem csak azért.) Kell, nem is kérdés, már rendelem is.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr62498185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása