Mindegy, milyen formátumon keresztül, csak legyen - valami ilyesmi lenne a mottója a XXI. századi modern embernek, ha az internetről van szó. Mivel többségünk napjának zömét monitor előtt tölti, ezért kicsit sem mindegy, milyen az az adott eszköz. Az útmutatás érdekében most összeszedtük a burzsuj-kompatibilis opciókat a Lenovo kínálatából.
Jelenleg a táblagép a legtrendibb, már csak azért is, mert ilyene még kevés gyártónak van, itthon pedig elvétve látni csak embereket iPaddel a hónuk alatt a négyeshatoson. A méregdrága és szerintünk khm... mérsékelten kívánatos Samsung Galaxy Tab után elvileg még ebben a hónapban bemutatja a Lenovo saját, egészen formás táblagépét, a LePadet. iPad-gyilkost még korai lenne kiáltani, de az tény, hogy konkurensével ellentétben lesz benne kamera is. Az Android operációs rendszert futtató LePadnak mindenesetre így is megelőlegezzük a menőséget, a használhatóságról azonban csak a bemutató után lehet beszélni.
Ott van aztán a népes laptopos kaszt, akik nem bírnak élni billentyűzet és a laptop nyújtotta szabadság nélkül - igaz, utóbbi a többségnél elméleti opció, a gépet ugyanis rendre egy adott helyen használja. Pár éve még a világító alma volt a menő, ma már azonban aligha kapja fel bárki is erre a szemét. Egy valódi bőrborítású laptop azonban már elég burzsuj: az IdeaPad U350 Light Wave Leather ráadásul egészen jó kis gépnek tűnik. A 13,3 colos kijelzővel szerelt, bő másfél kilós laptop még Windows 7-tel is 180 ezer forint alatt marad - de itt nem is a tartalom, hanem a megjelenés a lényeg.
Végül itt vannak a legrégebbi versenyzők, akik mai napig asztali gépen nyomják. Egy kicsit sem kell azonban őket lesajnálni, hiszen például egy IdeaCenterA300 előtt egyáltalán nem kínkeserves gályázás tölteni a nap jelentős részét. Az iMac G4-re emlékeztető gép legfőbb erőssége szépségében rejlik, ugyanakkor az asztali gépből sosem lesz státusszimbólum, mivel nem hordozzuk sehová sem, csak pihen az íróasztalunkon. Arra azonban pont elég, hogy szebbé tegye a hétköznapokat.
És hogy miért pont a Lenovo palettáját szemeltük ki? Azért, mert a Burzsuj Facebook-rajongói között kisorsolunk öt páros jegyet azok között, akik vasárnap éjfélig lájkolják ezt a bejegyzést odaát a mi Fb-oldalunkon. Fontos, hogy a posztot ne itt, hanem a Facebookon lájkoljatok, mert itt nem látjuk a neveket! Hogy milyen parti? Ilyen!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.