Egy jó fej burzsuj: Zwack Sándor

Imádjuk a pálinkát. Töredelmesen és őszintén bevalljuk, hogy sznob bulik is remekül szórakoztatnak. Csak jó sülhetett ki tehát a hétvégi flancos bordzsemboriból, a VinCEből, hiszen a jó rendezvény e két borzasztó fontos kelléke kivételesen szerencsés csillagzat alatt állt most együtt. Mégsem a buliról írnék most elsősorban, hanem Zwack Sándorról, a Zwack Unicum elnökéről, akivel korábban már többször is volt alkalmam beszélgetni, de csak most, a pálinkáról szóló előadása után szántam rá végre magam, hogy hozsannát zengjek hozzáállásáról és személyiségéről. Zwack Sándor ugyanis egy igazi jó fej burzsuj, a szó klasszikus értelmében.

 

Sznob buli ide vagy oda, Sándor szerencsére nem esett bele abba a hibába, hogy pálinkaguruként megnyilvánulva villogjon a közönség előtt – ezt meghagyta pálinkamesterének, Árvai Andornak. Az előadásban az a néhány mondat kapott különleges hangsúlyt, amiben összefoglalta, hogy annak idején, huszonévesen milyen indíttatásból tette le voksát a pálinkafőzés mellett, és miért ruházott be a pálinkamanufaktúrába több száz millió forintot. Ehhez egy személyes emlék kellett – és ennyit arról, hogy az üzletet nem keverjük az érzelmekkel. Amikor ugyanis először kortyolt bele a kecskeméti barackpálinkába, családi emlékei tolultak fel benne: az ital illata a gyermekkorában kóstolt, édesanyja által főzött baracklekvárra emlékeztette. Eddig triviális a történet: némi nosztalgiázás után talán ennyiben is maradt volna, ha nem a kilencvenes évek végét írjuk: a pálinkaágazat még gyerekcipőben sem járt az országban, amelynek piacát a kelet európai befektetői trendnek engedve éppen a nagy külföldi nemzetközi márkák uralták. És itt jön a lényeg: a Zwack Unicum örököse az első korty után letehette volna a poharat, talán személyes fogyasztásra rendelhetett volna pár palackot a megkóstolt párlatból, de nem ezt tette, hanem valami olyasmit, amelyről úgy érezte, neve, státusza, családja pénze kötelezi. Felmérte, az akkori italpiacon mekkora esélyei lehetnek egy lokális gyümölcsből főzött hasonló minőségű párlatnak, majd vett egy mély lélegzetet és nekivágott az akkori szemmel is komoly tőkét igénylő és kockázatos beruházásnak.

Az eredmény: Magyarországon megjelent a nemes párlat fogalma, és felbukkantak a jellegzetes, hosszúnyakú pálinkás üvegek. A kínálat megrántotta a keresletet is, megerősödött és felzárkózott – nem ritkán a Kecskeméti Pálinkamanufaktúrában alkalmazott know-how-t átvéve – a hasonlóan kiemelkedően magas minőséget gyártó konkurencia is, ebből pedig mi, kezdő és gyakorló pálinkasznobok profitálunk leginkább. A magyar pálinka, úgy is, mint hungarikum, az eltelt tíz év alatt megkapaszkodott a nemzetközi piac élvonalában – erre elég bizonyíték, ha csak összeszámoljuk a Destillata magyar érmeit.

Utólag felesleges meddő vitát nyitni arról, hogy mi lett volna, ha egy több mint száz éves, elmondása szerint még Zwack Izidorra visszavezethető álmát megvalósítva a család nem ruház be a lepattant kecskeméti pálinkaüzembe – valószínűleg valaki előbb vagy utóbb megtette volna ugyanezt és a magyar pálinka, talán utóbb, mint előbb megtalálta volna az útját fogyasztói felé. De. Zwack Sándor VinCe-n elmondott néhány szavából egy olyan befektetői magatartás világlik, amely az utóbbi két évtizedben néhány kivételtől eltekintve nem nagyon honosodott meg az országban. Mert mit tehet a burzsuj, ha már összekalapált vagy megörökölt egy halom pénzt? Ráülhet és pöffeszkedhet a tetején vagy visszaforgathatja a gazdaságba. Zwack Sándor azzal, hogy annak idején egy apró, személyes emlék hatására az utóbbi mellett döntött munkatársaival, pénzével nem csak egy negyven éve tetszhalott iparág feltámasztásához adta meg az első lökést, de munkahelyeket, értéket teremtett. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt krákogva és folyamatosan magára mutogatva is előadhatta volna, de nem ezt tette – és ezért külön piros pont jár.

Ja és aki azzal jön, hogy a Zwack nemespálinka labdába sem rúg a jó kis házipálinka mellett, annak üzenem, hogy anyu pedig jobban főz, mint a Nobu séfje. Pont.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr182767990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása