A Vertu vége?

Ízlések és pofonok, de kevés igazán jó burzsujtelefon van. Meg lehet érte kövezni, de a Vertu és a Tag Heuer modelljei nekem nem jönnek be, és élőben az Ulysse Nardin telefonja sem néz ki jól. A Gresso vagy a Mobiado a képek alapján nem olyan rossz, de ha megvalósul, akkor egy igazi burzsuj csak is Æ+Y telefont vehet úgy cirka 2 millió forintért. És ennyi pénzért még kamera sincs benne, hiszen itt csak az egyediség számít.

A mobil egy igazi dizájnorgia, a tervek – ami egyébként nekem nagyon bejön – Yves Behar munkáját dicsérik. Talán elsőre nem ugrik be, így inkább segítek. Ő az a több mint 150 díjat besöpört dizájner, akinek a One Laptop Per Child projekt keretében készített XO laptopja néhány éve komoly elismerést aratott, legutóbb kedvenc magazinunk, az Esquire számára tervezett címlapot, sőt az év második felétől a Puma is az ő környezetbarát cipőzsákját használja. A képek önmagukért beszélnek, de ami nem látszik, hogy az ikonok sem a megszokottak, teljesen újratervezték őket, emellett a csengőhangokat is egy elismert – van róla Wikipédia bejegyzés :) - művész, Chris Minh Doky komponálta. Van itt minden koncertzongorák, akusztikus gitárok, fuvolák és ütőhangszerek...

Természetesen a felhasznált anyagok és a technológia különleges: így többek között kerámia, zafírüveg, vagy éppen lézergravírozott billentyűk led háttérvilágítással, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az összeszerelés minden egyes esetben kézzel történik. Az ötlet mögé beállt az AEsir Copenhagen dán cég, tehát még akár meg is valósulhat. Az első darabokat a nyárra ígérik, ekkortól lesz kapható a rozsdamentes acél változat, míg a 42 ezer eurós, több mint 11 millió forintos aranyból készült modellre az őszig várni kell. A cég honlapján egyszerűen meg is lehet őket rendelni, csupán azt kell eldönteni latin, kínai vagy cirill billentyűzetet szeretnénk rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr232925034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása