Enikő és a trópusi burzsoá életérzés

Okvetlenül és mihamarabb szükségünk van egy hidroplánra, meglepően hamar, mindössze másfél üveg vörösbor után jutottunk el beszélgetésünk csúcspontjára egy Pesten élő brazil barátommal múlt kedden. Seu Jorge portugál nyelvű David Bowie feldolgozásainak megvitatása után Fernando azt is elmagyarázta, hogy Rio közelében egy zsebkendőnyi, komfort nélküli pálmafás/moszkitós sziget kábé akkora luxus, mint egy kis kunyhó nálunk a Balaton-felvidéken, szóval nem egészen elérhetetlen. Na ide kell majd a gép, nem is Pestre, hiszen a Szépvölgyi úton mégsem parkolhatok majd piroscsíkos hidroplánnal.

Most is épp a Chega No Suingue megy a háttérben, miközben az új Mihalik Enikő fotósorozatot nézem, és mit ád az ég, ott van a hidroplánunk is, menő festéssel, menő csajjal. Rég tetszettek annyira divatfotók, mint a Saks Fifth Avenue Mexico áruház kampányképei, ez most több mint telitalálat. Annyira lazán, csuklóból elegáns, nagyvilági és egyszerű, egyszerűen szép. A tömör, pontos fogalmazás vizuális nyelven is nagy erény, ez pedig nagyon megy Alexander Neumann fotósnak, akinek Danny Santiago stylist segített a végletekig stilizálni a trópusi burzsoá életérzést. Tízpontos.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr672963376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása