Eddigi életem legjobb Sacher tortájához Olaszországig kellett utaznom
Már nyaralok, félretettem a munkát, mégis úgy rohantam az autópályán, hogy mihamarabb elkezdhessem a szabadságomat, mintha üldöznének. Így ebédre csak egy gyors szendvicset ettem valami pálya melletti restinél, gépsonka, gépikóla. A száraz, íztelen szendvics elfogyasztása során viszont rájöttem, hogy voltaképpen milyen szarul is csináltam eddig. Elfelejtve a rohanás kényszerét, még az útközbeni ebédet is maradéktalanul ki kéne élveznem, ahelyett, hogy valamelyik Landzeitban/Autogrillben/Rosenbergerben benyomnék valami egyszerűt és gyorsat. Erre persze már a valóban vacak, Trieszt környéki ebéd után jöttem rá, de mivel a kávé és a desszert még menthető volt, így elkanyarodtam barátnőmmel az egykori k. u. k. kikötőváros központja felé és adtam egyet a minőségnek. Nagyon jó döntés volt.
Trieszt nekem tipikus átutazós hely, de most nem rohanunk, lenyugszunk, jó kávét akarunk, piszok jó süteménnyel, mosolygós pincérnővel. Lejöttem az autópályáról, leparkoltam a tengerparton a Piazza Unità d'Italia előtt, oda, ahol az irdatlan óceánjárók szoktak kikötni. A tér elképesztő méretű, több gőzös is elférne rajta, és a belvárosban talán ez az egyetlen hely, aminek olasz hangulata van. A többi kis utca a temérdek robogót leszámítva inkább olyan, mintha Linznek tengerpartja lenne, jellegzetes monarchiabeli Mitteleuropa atmoszféra, Opera, keringő, neobarokk és minimális szecesszió, ehhez viszont nálam automatikusan, pavlovi reflexként kapcsolódik a Sacher torta utáni vágy – sós tengeri levegő ide vagy oda.
Rövid séta után a Harry’s Grill étteremnél kötök ki, a kinti étlap szerint van Sacher, és ez a hely néz ki a legjobban. Rögtön eszembe jut a pompás velencei Harry’s Bar pár száz kilométerrel arrébb, ha ennek köze van hozzá, az biztató. És persze köze van hozzá. Már akkor tudom, mikor körbenézek a teraszon és a benti rész berendezésén, ugyanaz a '20-as, ’30-as éveket idéző stílus. A trieszti éttermet Arrigo Cipriani nyitotta meg 1972-ben, az ő apja, Giuseppe futtatta fel a velencei Harry’st, mely később Hemingway, Chaplin, Peggy Guggenheim, Capote, Rotschild báró, Onassis és Hitchcock kedvence lett. A trieszti étterem majdnem ugyanilyen jól néz ki, az étterem felett ráadásul a város egyik legkellemesebb szállodája van, a Duchi d’Aosta Hotel, lent egy kellemes terasz, előttem pedig egy Monarchia címerével (már ha ez valóban az) ellátott porcelántányérban megérkezik végre a sütemény.
A Harry's teraszán
A Sacher mennyei. Jól ismert ízek kicsit újragondolva, olaszosítva, a tortaszelet szinte habosan könnyű, több benne a lekvár és talán a rum is a megszokottnál, és nemcsak barackot, hanem más gyümölcsízt is érzek mellette, sajnos nem tudnám megmondani, hogy pontosan mit (málna? eper?), mert leköt a tökéletes összhatás. Ezt ki kell élvezni. Nem olyan tömény, mint a bécsi változat, ilyen, amikor a Mitteleuropa ízvilág keveredik az olasz édességkultúrával, harmonikusan, könnyedén, csuklóból.
Címer és Sacher
Persze, a Harry’s nem olcsó hely. Egy édességhez és kávéhoz persze nem kell bankot rabolni, de egy kicsit extrább bruschetta annyiba kerül, mint 20 kilométerrel délebbre a pirani Sarajevo 84 nevű bosnyák tengerparti étteremben egy komplett kétszemélyes Csevapcsicsa-vacsora sok hagymával, bosnyák házikenyérrel, limonádéval - ami egyébként a maga nemében szintén első osztályú volt. De a Burzsuj blog éppen arról szól, hogy ne kelljen nézni az árat, csak azt, hogy valami jó-e vagy sem. A Harry’s pedig átkozottul jó. Triesztre ugyan csak egy röpke pillantás jutott, de a kora délutáni kávé és a sütemény megérte a háromnegyedórás kitérőt. Ez nem sznobság vagy konzumidiotizmus, utazni így jó igazán, legalábbis nekem biztosan, ezután még a monoton autópályázás is sokkal jobban esett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.