Burzsuj bréking: a szaúdi herceg elfoglalta Abramovics kikötőhelyét


Ha nem férsz be a kikötőbe, parkolj le a strand előtt!

A kis Roman csak egy hajót akart. Akkorát, amekkora senki másnak nincs. Meg egy focicsapatot a Premier League-ben. Aztán eltelt bő 30 év és azon kapta magát, hogy már nem a homokozóban tologatja a Mihail Kutuzov miniatűr másolatát, hanem a saját 170 méternyi jachtjának fedélzetén áll, oldalán modell barátnőjével. A durván 300 milliárd forintból épített jachton, amivel éppen nagyon nem tud leparkolni, az a kis szemét szaúdi herceg ugyanis már megint beelőzte. Legalább a Chelsea nyert.

A baromi nagy és annál is drágább Eclipse-szel ugyanis nem könnyű parkolni. Eleve kevés olyan frekventált kikötő van, ahová befér, még kevesebb olyan, ahol van ekkora parkolóhely. Így történhetett meg az a meglehetősen morbid helyzet, hogy a dél-franciaországi Antibesbe érve nem találtak az Eclipse-nek parkolóhelyet; az egyetlen, szuperjachtnak is alkalmas helyen ugyanis Al-Waleed bin Talal Alsaud herceg Kingdom KR5 nevű 80 méteres hajója parkolt. A szaúdi hercegnek, aki mellesleg a londoni Savoy tulajdonosa, persze esze ágában sem volt az orosz milliárdos kedvéért megszakítani vakációját, így az Eclipse jobb híján a nyílt vízen horgonyozott. A két milliárdos közül amúgy a Forbes szerint a szaúdinak van nagyobb vagyona: Al-Waleed bin Talal Alsaud a világ 26. leggazdagabb embere, míg az orosz jelenleg az 53. - nem mintha ez bármit is számítana.


A kép bal-középső részén egy ember áll - jól érzékelteti, mennyire monumentális jacht az Eclipse

Abramovicsnak mellesleg van egy háza is a Francia Riviérán, bár hajója ismeretében ez felesleges beruházásnak tűnik. A világ jelenlegi legnagyobb magánhajóján van két úszómedence, két helikopter-leszállóhely, egy mini-tengeralattjáró, a hálószoba pedig golyóálló. Az esetleges látszattal ellentétben Abramovics nem teljesen hülye, csak nem minden a tervei szerint alakult: három évvel ezelőtt, amikor az Eclipse-t még javában hegesztették Hamburgban, kérvényezte, hogy saját kikötőt építhessen háza elé, de a francia bíróság elhajtotta a fenébe. C’est la vie.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr603188319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása