A hely, ahol 122 palack Dom Perignon pezsgőben fürödhetsz

Vajon miért jó rohadt hideg pezsgőben fürödni?

Sosem értettem az olyan akciókat, mint „egyél 2000 dolláros szendvicset, mert valami arany biszbaszt raktunk bele”, vagy „Valentin napi 100 ezer dolláros Martini, mert gyémánt van az alján”, így aztán nem értem azt sem, ki akar majdnem 9 millió forintnyi jéghideg Dom Perignon vintage pezsgőben pucéran dideregni, tegye azt bármilyen jó nővel. Pedig ezt kínálja a londoni Cadogan Hotel Valentin napra. És a nő még csak nincs is benne az árban.

 

A romantikusnak gondolt este forgatókönyve úgy néz ki, hogy egy komornyik csokoládéval bevont epreket helyez a kád mellé, majd beletölt 122 pezsgőt a kádba, amiben megmártózhat a pár (persze csak ha ketten vannak). A legolcsóbb választható pezsgő a Louis de Custine Brut, ebből 1,4 millió forint egy fürdő, a Perrier Jouet Grand Brutból már 2,1 millió, ugyanebből a márkából a Blason Rose 2,8 millió, de persze egy igazi burzsuj nem olcsójánoskodik, ha már ki akar tenni magáért. A legdrágább változat ugyanis 25 ezer fontba, vagyis 8 750 000 forintba kerül, ebben az esetben 122 palack pompás, palackban érlelt vintage Dom Perignonba lehet önteni a habfürdőt ugorhat fejest a pár.

Több mint 100 éve még kidobták innen Oscar Wilde-ot, ma meg lakosztályt neveznek el róla

Ez a Valentin napi ajándék új jelentéssel tölti fel a dekadencia szót, de mit is várjon az ember attól a szállótól, ahol 1895-ben Oscar Wilde-ot szemérmetlenség vádjával letartóztatták? Érdemes egyébként kiemelni a hely éttermét, mely a gourmet-k szerint maga a brit kifinomultság. Ez a pezsgő-fürdős dolog viszont nekem akkor is egy kicsit sok, nem értem azt a lelkiállapotot, amikor valakinek ez jól tud esni. Hiszen ha be van hűtve, akkor meg lehet benne fagyni, ha meg kellemes meleg, akkor nem lehet belekortyolni - bizarr ez az egész.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr904069598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása