Lagerfeld és a kultúrára éhes nagyburzsoázia

"Igen, viszonyom van, na és?"

Róma, Párizs, Berlin és London olyan volt a ’20-as években, mint valami fülledt, zajos dzsungel. A háború utáni sokk után a gazdag amerikaiak úgy közlekedtek az európai nagyvárosokban és a tengerpartokon, mint ha egy intellektuális szafarin volnának, ahol a nagyvadak a szürrealista festők, a szabadverselők, a freudisták és a fenomenológiával foglalkozó filozófusok voltak, a díszmadarak pedig a lélegzetelállító hollywoodi színésznők, akik Rómába vagy a Gaumont Nizza melletti filmgyárába jöttek forgatni. A sikátorok bárjaiban könnyen el lehetett bújni - akárcsak a broméliák és a fásszárú kúszónövények levelei alatt -, a nagyszabású életek aláfestéseként pedig folyamatosan szólt a jazz. Ez a társaság volt a kávéházakat megtöltő, világot és véleményt formáló, a tempót diktáló café society. A nagypolgárság ekkor már túl volt történelmi csúcsán, mégis ekkor élte legcsillogóbb korszakát, hogy aztán belefulladjon a második világháború hozta általános társadalmi felfordulásba.

 

Nem véletlen, hogy Karl Lagerfeld a Café Society címet adta legújabb sorozatának, mely az amerikai Harper’s Bazaar márciusi számában jelent meg. A képek abba az időbe nyúlnak vissza, mikor a divat, a high fashion még csak néhány ezer igen jómódú ember kiváltsága volt, nagyjából éppen a ’20-as évektől tartó néhány évtized alatt vált tömegeket megmozgató és öltöztető milliárdos iparággá. Ez az időszak csaknem tökéletesen átöleli Karl Lagerfeld életét; Lagerfeld az az ember, aki egyidős a high fashion gazdasági ágazattá válásával. Egy editorialt pedig igazán megérdemel ez az egybeesés.

Szinte kézzelfogható gazdagság, fülledtség, romlottság és szépség, a kultúrára éhesen vadászó tőke, ezekben a képekben minden benne van, ami azóta is inspirációt nyújt ebből az időből. Érdekes, hogy a képeken editorialoktól szokatlanul nagy szerepet kapnak a modellek, akik már-már színésznők, annyira beszédes a tekintetük. „Igen, viszonyom van, na és?” Jó képek.

Fotók: Fashionising

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr634073678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása