Így néz ki Ausztrália legdrágább hotelszobája

Kilátás az Operára és a Harbour Bridge-re illetve 0-24 rendelkezésre álló komornyik a lakosztály legfontosabb extrái

Ausztrália legdrágább szállodai lakosztályának legizgalmasabb része a wc. Tényleg a világ urának érezheti magát az a vendég, aki a 9000 dolláros, automatikusan illatosító budi fűtött, masszírozó deszkáján ül, közben Beethowent hallgat, előtte pedig a maga teljes valójában csodálhatja a híres Harbour Bridge-t, körülötte a rengeteg vitorlással. A sydney Park Hyatt hotelt nemrég 60 millió dollárból, azaz több mint 13 milliárd forintból felújították, ennek részeként pedig olyan lakosztályt alakítottak ki a negyedik emeleten, ami talán nem csak Ausztráliában számít a legjobbnak.

A 350 négyzetméteres, két hálószobás lakosztályban szauna, gőzfürdő, fürdőszobatükörbe épített lcd tv és egy hatalmas, többszemélyes kád is van, amit ránézésre úgy 1,5 óra alatt lehet megtölteni vízzel. A szoba éjszakánként 3,5 millió forintba kerül, és ennyiért természetesen egy 24 órán keresztül rendelkezésre álló komornyik is jár a lakosztályhoz, akinek kizárólag az a dolga, hogy a szoba lakóinak kéréseit teljesítse. A berendezés visszafogott, sötétbarnával kombinált pasztellvilág, sok fával, és egy jókora márványtömbbel, amit dohányzóasztalnak szántak. Ízléses és finom, kevés jellegzetességgel, úgy lehetne jellemezni, mint a reggelit: kontinentális. Az über lakosztály mellett még két jókora szoba is van a 4. emeleten (mondjuk a diplomáciai testületnek), minimum kétnapos ott tartózkodás esetén az egész emelet megvan már napi 11 millió forintból.

Érdekes azért összevetni mindezt a budapesti árakkal: még a Gresham csodás elnöki lakosztálya sincs 1 millió forint éjszakánként, a Hotel President golyóálló üveges elnökije pedig 350 ezer forint körül van - ha jól emlékszem. Tükörbe épített tévé ott is van, a kád legalább ugyanakkora, a kilátás pedig szuper a Bazilikára és a Várra. A Greshamből pedig egyenesen a Lánchidat látni a legszebb szögből. Nekem a Balaton a riviéra, a Gellért hegy a Himalája, a Lánchíd pedig a Harbour Bridge. (Persze bármikor csomagolnék a Park Hyattbe.)

Fotók: Telegraph

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr554309244

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: New York legdrágább lakosztálya 2012.03.12. 15:44:43

Mennyit lehet elkérni egy éjszakáért Manhattan legdrágább lakosztályában? Van-e egyáltalán a luxusnak felső határa New Yorkban? Igen, van. Egy napra 35 ezer dollár az ára, és Ty Warner Penthouse a neve. A 400 négyzetméteres lakosztály a Four Seasons Ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása