S.T. Dupont: Új francia luxusmárka az Andrássy úton

Az utóbbi hónapokban Kijevben és Prágában jelent meg a márka, most pedig itt van Budapest

Végre valami történik az Andrássy úton. Tavaly bezárt a Roberto Cavalli és a Gold&Diamonds (ez ugyan inkább már az Erzsébet tér), de jött a Boggi és a multibrand Capsula, az év elején megnyílt az Hublot szalonja, néhány hete pedig egy S.T. Dupont bolttal lettünk gazdagabbak. Ez mindenképpen bátor és (üdvözölendő) kezdeményezés, hiszen információink szerint az üzletek többségében a forgalom alakulása igencsak hagy maga után kívánnivalót.

 
Az S.T. Dupont termékeit ugyan eddig is meg lehetett vásárolni néhány helyen hazánkban, de az Andrássy út elején most egy olyan franchise üzlet nyílt, ahol az idén 140 éves francia luxusmárka teljes választéka megtalálható. A párizsi felső tízezer házi beszállítója nagyon hasonlóan kezdte, mint a Louis Vuitton.
A 25 esztendős Simon Tissot Dupont 1872-ben Párizsban alapított bőrműves műhelyt, ahol bőrből készítet pénztárcákat, asztali itatós blokkokat és utazótáskákat. A választék mostanra átalakult, négy jól megkülönböztethető szegmens alakult ki, amiket ők így aposztrofálnak: az utazás művészete (táskák), a tűz művészete (öngyújtók és más hasonlók), az írás művészete (tollak), és a csábítás művészete (minden más, így például az ékszerek és mandzsetták). A közös bennük, hogy mindegyik teljes mértékben kézi megmunkálással készül a francia műhelyekben.  A kínálatban egyébként három vonalat különböztetnek meg, az elegáns (D lines) mellett van egy modern (Defi) és egy fiatalos (Jet) is.

Annak ellenére, hogy a Dupont kezdetben bőrárukat készítet, a márka elsősorban másról lett igazán ismert. Ők alkották meg 1941-ben az első luxus zsebben tartható gázöngyújtót - ezek a mai napig nemes anyagok, így arany, ezüst, palládium vagy különleges lakkbevonat felhasználásával készülnek -, majd miután Jackie Kennedy 1973-ban egy a már meglévő öngyújtójához illő íróeszközt rendelt elkészült az első luxus golyóstoll. A cégnél a minőségellenőrzésre nagyon komolyan odafigyelnek, akárcsak arra, hogy mindenből a legjobbat és a legjobb módon használják fel. 
Az öngyújtók mindegyike fémből készül 600 munkafázis elvégzése után 70 darabból összerakva, és 300 minőségellenőrzési fázison megy át. Sőt, mindegyiket saját azonosítószám teszi egyedivé. Egy toll pedig 150 művelet után két hónap alatt készül el, itt 200 ellenőrzést hajtanak végre. Csak ahhoz 100 munkaóra szükséges, hogy hat lakkréteggel bevonják a tollakat, a  klipszen itt is megtalálható az azonosítószám.
A márka egyik védjegye a kínai lakk, amelynek köszönhetően a nyílt láng nem tesz kárt az ezzel bevont tollakban és öngyújtókban. A másik pedig az öngyújtóknál jellegzetes „klikk hang”, amely nyitáskor hallható. A vállalat néhány éve bemutatott egy S.T  Dupont mobiltelefont is, amelynél szintén alkalmazták az öngyújtó nyitó/záró mechanizmust, így a klikk itt is megvolt. (Érdemes a neten megnézni a videót.) 
A cég a mai napig az Élysée-palota hivatalos beszállítója, de vásárlói között tudhat(ott) olyan hírességeket is, mint  Sir Winston Churchill, Alfred Hitchcock, Marilyn Monroe, Audrey Hepburn, Humphrey Bogart, Sophia Loren, Coco Chanel, vagy ott éppen Al Capone, a Rothschild-család, és a Rockefellerek is.
 

Az öngyújtó 70 éves születésnapját a franciák méltó módon szerették volna megünnepelni egy Karl Lagerfeld által tervezett darabbal. Az együttműködés eredményeképpen egy különleges toll is született, a „Mon Dupont” darabok alakjuk miatt nem gurulnak el az asztalon...

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr374382323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása