Nem kacsa, tényleg milliárdos a kacsa
Sehol sincsenek a valódi, hús-vér gazdagok a fiktív karakterekhez képest, legalábbis ami a vagyonuk növekedését illeti − derül ki a Forbes összesítéséből. Az amerikaiak már hatodik éve állítják össze, hogy szerintük melyik mesehősnek, illetve regény- vagy filmszereplőnek mekkora vagyona van.
 

A szerkesztők előszeretettel költenek hozzájuk történeteket, aminek köszönhetően minden évben tartogat meglepetéseket a komolynak legkevésbé sem vehető lista. Idén például azt, hogy a leggazdagabb fiktív karakterek tavaly óta 59 százalékkal tudták növelni vagyonukat, amelynek értéke így elérte a 209,5 milliárd dollárt. Az újságnál rögtön ki is számolták, ez a világ népességére leosztva mintegy 30 dollárt jelent fejenként.  

Az idei leggazdagabb 15 közé már nem fért be Gordon Gekko - pedig tavaly még egészen jól szerepelt -, a listavezető Smaugnak ellenben Bill Gatesnél egymilliárd dollárral több (fiktív) vagyona van. Ő amúgy J. R. R. Tolkien A hobbit című regényéből származik, és egy meglehetősen okos sárkányt takar. Új belépő a második helyen a világ leggazdagabb kacsája, Kőszív Glomgold, aki többek között dél-afrikai gyémántbányáinak köszönheti vagyonát. A dobogóra felfért közel 400 éves Twilight hős, Carlisle Cullen nem kisvárosi orvosi fizetéséből kuporgatta össze vagyonát, a szerkesztők szerint ilyen időtávban a „sima” befektetések után járó kamatok is elegendőek a milliárdokhoz.

A lista nálunk is ismertebb szereplői között olyanok vannak még, mint Richie Rich, Bruce Wayne, Forrest Gump, Mr. Monopoly vagy a Simpson családból ismert Montgomery Burns. 

 A leggazdagabb fiktív figurák a Forbes szerint (2012)

Név Vagyon (milliárd dollár)
Smaug, a sárkány A hobbit 62
Kőszív Glomgold  Donald Kacsa 51,9
Carlisle Cullen Twilight 36,3
Jed Clampett Beverly Hills dili 9,8
Tony Stark Vasember 9,3
Richie Rich Richie Rich 8,9
Charles Foster Kane Aranypolgár 8,3
Bruce Wayne Batman 6,9
Forrest Gump Forrest Gump 5,7
Mr. Monopoly Monopoly 2,5
Lisbeth Salander A tetovált lány 2,4
Tywin Lannister Trónok harca 2,1
C. Montgomery Burns Simpson család 1,3
Robert Crawley Downton Abbey 1,1
Jo Bennett A hivatal 1

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr64478058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása