Megtartaná London az Olimpia szuperjachtjait

21jacht2.jpg

Amikor az Olimpia előtt pár héttel elkezdtek szállingózni az első nagyobb jachtok a londoni kikötőkbe, még korántsem lelkesedtek irántuk a tősgyökeres britek. Többségük szerencsére hamar rájött, hogy a világ legnagyobb jachtjai ugyanúgy a város látványosságai közé tartozhatnak, mint a Big Ben, vagy a Parlament. Nem beszélve arról, hogy a hatalmas jachtokhoz dúsgazdag tulajdonosok is tartoznak, akiknek jelenléte bizony nem is olyan rossz Londonnak.

Az Olimpiát mostanra lassan elfelejti London, a jachtok egy része viszont továbbra is a Temze valamelyik öblében horgonyoz. A város pedig mostanra ráébredt arra, hogy jó lenne, ha ott is maradnának, hiszen nemcsak egyfajta látványosságként szolgálnak, de ráadásul még fizetnek is mindezért. Az olimpiai helyek márpedig nem voltak olcsók: a Financial Times információi szerint egy 60 méter hosszú hajó kapitányának napi 5250 fontba, azaz 1,85 millió forintba került a kikötés, ráadásul legalább 21 napra bérbe kellett venni a helyet. A 100 méter feletti jachtok után már 9500 fontot (kb. 3,4 millió forintot) kellett fizetni - közéjük tartozott Paul Allen 126 méteres Octopus-a, aminek így 23,5 millió forintnak megfelelő összegbe került parkoltatása. A díjban - elég kisstílű módon - amúgy nincs benne sem a víz, sem a villany.

21jacht3.jpg

Az olimpiai árszabás persze húzós, máskülönben viszont a londoni Európa legolcsóbb nagyvárosi kikötői közé tartozik. Egy 30 méter hosszú jacht kikötőhelye 540 fontba kerül egy hétre, ugyanez New Yorkban 3240 dollár (710 ezer forint), Barcelonában pedig 2600 euró (740 ezer forint). Ezek az összegek persze a szolgáltatások minőségét is tükrözik, amivel Londonban olykor még akadnak problémák. Az indiai acélmágnás Lakshmi Mittal például azért mondta vissza helyfoglalását, mert kiderült, hogy jachtjával már csak egy (működő) múzeum mellé tudna parkolni, az ablakon bebámuló turistákért pedig nem szeretne bő 23 millió forintot fizetni hetente.

A szolgáltatások javítása mellett az is fogós kérdés, miért is menjen valaki Londonba azzal a hajóval, amivel mehetne mondjuk St. Tropez-be is. Erre egyelőre az illetékesek sem tudnak meggyőző választ adni, az egyetlen valódi érvnek a holland és német hajógyárak közelsége tűnik. A londoniak mindenesetre szeretnék, ha ott maradnának az óriásjachtok, amit a magunk részéről meg is tudunk érteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr574791627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása