Igényes burzsujoknak magyar kutyaházat!

120927kutyahaz1.jpg

A milliomosok előszeretettel áldoznak kedvenceikre, ha kell, akkor mélyen a zsebükbe nyúlnak és vesznek elképesztő összegekért galambot vagy éppen négylábú társat. A "kiegészítők" természetesen ilyenkor szintén fontosak, hiszen nem mindegy hol és hogyan élnek a sokszor teljes értékű családtagnak számító háziállatok. Szerencsére itthon sem kell feltétlenül messzire menni, ha luxus kutyaházat - és itt nem arra gondolunk, ha valami éppen giccses, csicsás- keresünk, ugyanis nemrég egy hazai startup vállalkozás is beszállt a bizniszbe.

120927kutyahaz4.jpg

Az év elején kipattant ötlet mintegy félév alatt testet is öltött, sőt, ma már van boldog kutyaház tulajdonos is. Na, de miért is ír a kutyahazdesign.hu oldalon látottakról a Burzsuj Blog?

A hat különböző méretben (XS-től egészen az XXL-ig) gyártott kutyaházak ára 216 400 forint és 297 200 forint között húzódik. Ez viszont csak a fapados változat, amennyiben hőszigetelést is szeretnénk, akkor a felár további 14 százalék, sőt, ha nem az alapszínekből választunk, vagy esetleg azt keverjük más színekkel, akkor az további tízezrekkel növeli az vételárat. Az opcionális választék egyébként itt mintegy 45 (!) színből áll. Az extrák sora azonban ezzel nem ért véget: a gumiszőnyeg és a rekeszelő (így egy mozdulattal megoldhatjuk, hogy a ház belső terét felére csökkenthetjük, ami ugye kölyökkutyáknál jöhet jól) mellett feliratozást is kérhetünk kedvencünk nevével, de a hideg napokra gondolva választhatunk infra fűtőpanelt termosztáttal. Az ár egy közepes méretű négylábú esetében tehát könnyedén felmehet félmillió forint közelébe, ami azért nem az átlagos kategória.

A felület UV álló és bírja az esőt, havat, párát, a színét hosszútávon is megtartja és semmilyen felületkezelést nem igényel. A tisztítás történhet slaggal vagy akár gőzborotvával is, mivel a borítás kopásálló. A külső burkolat miatt egyetlen fát sem kellett kivágni, a belső pedig újrahasznosított fapanelekből készül. A ház felülete kívülről semmilyen lakkot, pácot nem tartalmaz, így nincs szükség később sem felületkezelésre.

A formavilágra szintén nem lehet panasz, a hat különböző lak között mindenki megtalálja a neki tetszőt. Az Iglo és a Moon nálunk vitte a pálmát. A megrendeléstől számítva 4-6 hét alatt készül el a burzsuj kutyaház, amire ráadásul 3 év garanciát is vállalnak. A tervek mindenesetre ambiciózusak, hiszen cél a külföldi piacokon meghódítása...

Néhány további megoldás:

moon2.jpg

iglo-zöld-1.jpg

alpine2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr924804811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása