Bear Grylls túlélő akadémia egymillió forintért

121008bg1.jpg

Feltehetően bőven lesz hallgatója, és a viszonylag magas tandíj ellenére sokan ülnek majd be a Bear Grylls Survival Academy padsoraiba. A túlélés esélyeinek növelése valóban minden pénzt megér, különösen akkor, ha éppen szükségünk van a speciális tudásra. Egy burzsuj pedig ilyen szempontból különösen veszélyeztetett "állatfaj", hiszen sokat utazik, és erre előszeretettel használja magánrepülőgépét.

Bear Grylls mögött sikeres televíziós sorozatok és könyvek is vannak, így csak idő kérdése volt mikor jön az ötlet, hogy saját név alatt szervezzen extrém túlélő túrákat. Az első ilyenre novemberben kerül sor Skócia északi részén, ez bár nem is tűnik igazán veszélyesnek, de valójában a skót Felföld kellemetlen meglepetéseket is tartogathat. A tervek szerint jövőre már Afrikában és az Egyesült Államokban is indulnak tanfolyamok. Az intenzív kurzust hat naposra tervezik, és a tanfolyamon legfeljebb 10 fő vehet részt.

121008bg4.jpg

A brit speciális erőknél is szolgált Grylls nem csak a tévében bizonyított, több expedíciót is vezetett, így kamera nélkül is járt a sarkokon, sivatagban és esőerdőkben egyaránt. Egyébként azon felül, hogy a televízión keresztül eddig 1,2 milliárd embert ér el, nem mellékesen mintegy 2,5 millió dollárt is összeszedett jótékony célra gyerekek számára.

A tanfolyamon olyan új képességeket lehet elsajátítani, mint hogyan kell tüzet csiholni a szakadó esőben, miként építsünk életmentő sürgősségi menedékhelyet, hogyan tájékozódjunk, de azt is megtudjuk, milyen lárvák és rágcsálók ehetőek, azokat hogyan lehet megtalálni, és azt is, mi mindenre elég csupán egy darab zsebkés. A tanultakat a résztvevők a tanfolyam után rögtön tesztelhetik is, hiszen a záróvizsga egy 36 órás szárazföldi és tengeri túlélő túra. A kurzus ára 2999 fontba kerül fejenként, azaz picivel több, mint egy millió forint a túlélés ára. Ebben természetesen a szállás és az ellátás is benne van...

121008bg3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr184826074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása