Az Andrássy útra jön a Breitling

05hublot1.jpgVladan Hájek, a cseh üzletember, aki tavasszal negyedik luxusüzletét nyitja meg az Andrássy úton

“A negyedik márka, aminek monobrand üzletet nyitunk az Andrássyn, a Breitling lesz” - jelenti be váratlanul a beszélgetés közepén Vladan Hájek az Hublot üzlet emeletén üldögélve. “Ez egy kétszintes üzlet lesz, aminek januárban kezdődnek meg munkálatai, várhatóan pedig áprilisban nyílik majd meg.”

Előzőleg pedig semmi hasonló bejelentésre nem számítottunk, már csak azért sem, mivel a cégcsoport egy éven belül két üzletet is nyitott, egyet pedig átvett az Andrássyn. Utóbbi a Vertu, aminek amúgy is nagy jelentősége van a cégen belül. “Hét évvel ezelőtt nagykereskedőként kezdtünk el foglalkozni a Vertuval, maga a luxustelefon kategória pedig akkoriban még meglehetősen új dolognak számított” - avat be a részletekbe a cégvezető. “A siker láttán két évvel később megnyitottuk az első prágai Vertu üzletünket, tavaly év végén pedig a budapesti boltot is átvettük a korábbi tulajdonosoktól.”

05hublot3.jpgA Vertu, illetve a monobrand luxusüzlet koncepciójának sikerén felbuzdulva sorra hozták be a luxusmárkákat a kiindulási pontnak számító Prágába, innen már pedig csak egy lépés volt a régióban való terjeszkedés. Nekik köszönheti a pesti luxusélet a hivatalosan a nyáron megnyílt Hublot üzletet, a La Perla hazai megjelenését, vélhetően pedig a Vertu bolt túlélését is. Utóbbiról régóta pletykáltak ezt is - azt is, a tulajdonos szerint viszont az idei évben egyértelmű forgalomnövekedést tapasztaltak a milliós telefonok iránt.

Jogos kérdés, miért is vesz valaki egy, alkalmasint sok millió forintba kerülő telefont. A már-már legendás Concierge szolgáltatáson túl például azért, mert egyensúlyba hozza a megjelenést - állítja Vladan. “Ha olasz és/vagy francia luxusmárkák darabjaiba öltözünk, ráadásul van még egy többmilliós óránk is, akkor disszonáns előhúzni a zsebünkből egy nem hasonló minőségi kategóriába tartozó telefont.” Az Hublot vásárlói amúgy is kimondottan hűségesek, a törzsközönségnek pedig a milliós ár pedig inkább előny, mintsem hátrány, hiszen ez  garancia a minőségre.

Vladan Hájek persze nem tagadta, hogy a Vertu tulajdonosok zöme második készüléket - jellemzően iPhone-t - is használ, ugyanakkor álláspontja szerint ez egyáltalán nem baj, sőt. “A legfontosabb az, hogy mindent arra használjunk, amire az a legjobb. Egy szép Signature-t például öröm elővenni, remek fele telefonálni, üzenetet írni, vagy igénybe venni a concierge szolgáltatást, ugyanakkor például az internet böngészésére vannak nála sokkal jobb eszközök is.”

05hublot2.jpg

Mindezt az Hublot üzlet emeletén beszéltük meg, ahol az órák idővel átvették a főszerepet. Az Hublot azon luxusmárkák közé tartozik, amiről mindenkinek megvan a maga markáns véleménye, a magyarok pedig a tapasztalatok szerint sokkal inkább a rajongó-, mint az ellentábort erősítik. Ezt bizonyítja, hogy bár ez a márka első hivatalos üzlete Magyarországon, a vásárlók nagyságrendileg 70 százalékát magyarok adják, ami az egész Andrássy úton komoly részaránynak számít. Hájek szerint pedig még bőven van potenciál az üzletben; “Az általános tapasztalatok szerint a luxusmárkák forgalmának felét adják a hazai vásárlók, felét pedig a turisták. A cél ennek az aránynak az elérése lenne, a magyar vásárlók megtartásával és a külföldiek megerősödésével.”

Fotók: Földi D. Attila, JD Rockefeller és Hublot

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr724948981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása