Helikopterrel járnak a brazil burzsujok

25helikopter2.jpg

Pezsgőhűtő ide, filippínó sofőr oda, egyetlen nyújtott tengelytávú Rolls-Royce Phantom sem érdekli már a brazil burzsujokat. Sokkal inkább egy, a Phantomhoz képest zajos, kényelmetlen, luxust nyomokban tartalmazó helikoptert akar mindenki, aminek egyszerű oka van: míg azzal remekül lehet közlekedni a városban, addig autóval szinte lehetetlen.

Mindez hatványozottan igaz Sao Paulóra: Brazília legnépesebb városában durván kétszer annyian laknak, mint Magyarországon összesen, a 20 millió ember között pedig számos HNWI, vagyis burzsuj van. A Wealth-X felmérése szerint jelenleg 1880-an élnek ott olyanok, akiknek legkevesebb 30 millió dollárnyi vagyonuk van, ennek és a közlekedési helyzetnek köszönhetően New York után itt található a világ második legnagyobb helikopter-populációja.

A 420 ide regisztrált helikopterek egyikét használja Cozete Gomes is, aki jelenleg nyolc vállalat tulajdonosa. Az egykori modell és szépségkirálynő a brazil Svájcnak becézett Campos de Jordaóban lakik, ahonnan autóval órákig tartana bejárni Sao Paulóba, helikopterrel azonban csupán 50 perc. Cozete saját bevallása szerint pontosan úgy használja helikopterét, mint más az autóját: a mindennapi tevékenységeit intézi vele, üzleti találkozókra és megbeszélésekre jár, mostanra pedig elképzelni sem tudja az életét nélküle.

Pedig mindenhová helikopterrel járni Brazíliában sem olcsó. A bérleti díj óránként 1300 dollár (300 ezer forint) körül mozog, de a leggazdagabbaknak már sajátjuk van, így csak a pilótát és persze a fenntartási költségeket kell fizetniük. Jelenleg több mint 500 helikopter repül napi szinten Sao Paulo légterében, heliportból pedig 193-at számlálnak a városban. Az igény növekedését mutatja, hogy évente immár több mint 300 helikopter-vezetői engedélyt állítanak ki, az iparág pedig átlagosan 20 százalékkal nőtt az elmúlt években.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr725247787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása