Így parkol New Yorkban Abramovics szuperjachtja

13eclipse01.jpgA felhőkarcolók azért még az Eclipse-nél is nagyobbak.

Ha eddig voltak is kétségeink afelől, mire lehet használni a világ - immár csak második - leghosszabb jachtját, most bebizonyosodott, mennyire hasznos lehet 162,5 méternyi luxushajó. Az Eclipse-nek hála nem volt szüksége szállodai szobafoglalásra Roman Abramovicsnak New Yorkban, a városban született gyermeke pedig automatikusan megkapta az amerikai állampolgárságot. A rejtőzködésben rutinos fotósok ráadásul végre részletképeket is tudtak készíteni a világ legdrágább magánjachtjáról.

Az Eclipse még februárban jelent meg New York partjainál, a Pier 90-nél horgonyzása pedig még a sokat látott város lakóinak kíváncsiságát is felkeltette. Persze Abramovics sem ma kezdte, ezért erre kiképzett személyzete udvariasan, de határozottan elhajtotta a kíváncsiskodókat. Az óceánon áthajózás legfőbb apropóját várandós barátnője adta, abban pedig biztosak lehetünk, hogy az Eclipse kényelmével egyetlen luxuslakosztály sem versenyezhet. Könnyen elképzelhető, hogy Abramovics már csak azért is szelte át az óceánt luxusjachtjával, hogy végre használja is azt, mivel a gazdaságosság érve biztosan nem szól mellette. Szakértők becslése szerint durván heti félmillió dollárt (113 millió forintot) emészt fel az Eclipse fenntartása, aminek töredékéért megkapná New York legjobb lakosztályait. Dasha Zhukova amúgy április 8-án adott életet második közös gyermeküknek, kislányuk neve pedig Leah Lou lett.

Most pedig jöjjenek a Business Insider képei:

13eclipse02.jpgNehéz nem észrevenni. 

13eclipse02.jpgKét helipad is van az Eclipse-en, alatta egy medence lakik.

13eclipse02.jpgElvész rajta egy motorcsónak.

13eclipse02.jpgMűvészbejáró.

13eclipse02.jpg70 fős személyzet is jár az Eclipse mellé. 

13eclipse02.jpgAbramovics nyugodt éjszakáit páncélozás és golyóálló ablakok biztosítják.

13eclipse02.jpgRánézésre is komoly.

13eclipse02.jpgDiszkó, mozi, étterem és fodrászat (!) is akad odabent. 

13eclipse02.jpgItt is vannak kiskapuk. 

13eclipse02.jpgAmíg jéghegy van, mentőöv is van. 

13eclipse02.jpgNapi 2000 dollár a kikötői díj. 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr65297946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása