Így néz ki a terasz a legfelső szinten.
A tengerentúli ingatlanválság nyomait lassan befedi homokkal a tengeri szellő, legalábbis Miami tengerpartján. Az egyik legújabb luxusberuházás az 57 emeletes Porsche Desing Tower, amelynél az első kapavágást ugyan csak idén ejtik meg, de az apartmanok több mint fele már így is gazdára talált. A sikerhez persze nem árt a német autógyár neve sem...
Mindehhez neki persze csak áttételesen van köze, hiszen a beruházás a napszemüvegtől a ruházaton át az órákig bezárólag már számos dolgot piacra dobó Porsche Design és Dezer Developers közös ötlete. Az utóbbi egyébként az egyik legismertebb fejlesztő Floridában, többek között dolgoztak együtt Donald Trump ingatlanmágnással is.
Az épületben 132 apartman lesz, a többszintes 3-5 hálószobás ingatlanok alapterülete jellemzően 390 és 880 négyzetméter között szóródik, és egy emeleten legfeljebb három lakást alakítanak ki. A jelenleg 4 és 25 millió dollár közötti vételár az ingatlanszakértők szerint befektetésnek sem utolsó, hiszen a 2016-ra tervezett átadás közeledtével szinte biztos, hogy azok emelkedni fognak. A szokásos 10 százalékos foglalót, így érdemes minél hamarabb lerakni, a többit így is menet közben kell fizetni.
A gyönyörű kilátás és a medencés erkélyek - a legtöbb lakáshoz ilyen tartozik - csak szőrmentén érdemelnek említést, és egy 560 millió dollárból megvalósuló ingatlanfejlesztés esetében a saját homokos strand, a wellness és spa részleg, a két nagy medence - egy lent és egy fent -, a klubszoba, a mozi, a bár, valamint az étterem is természetes. Érdekesebb viszont a parkolóhely, amelyekből 2-4 tartozik egy ingatlanhoz - összesen 284 autónak van hely -, a legtöbb esetben ez ráadásul úgynevezett „sky garage”. Annak ellenére, hogy láttunk már hasonló megoldást, még burzsuj körökben sem elterjedt, hogy lényegében a nappaliban áll az autó. A lakótértől mindössze egy üvegfallal elválasztott automatizált parkolóba pedig akár mi magunk is felmehetünk az autóval együtt.
Az előbbiek után azon sem kell már csodálkozni, hogy az épületben a portaszolgálat mellett van külön car concierge is, az ő feladata gondoskodni a rendszeres szervizelésről, a mosatásáról vagy éppen a gumik állapotának ellenőrzéséről.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.