Arany Lamborghini és Versace-palota harmadáron – Burzsuj á la carte

20balc1.jpg

Eredeti árának kevesebb mint harmadáért kelt el Gianni Versace palotája. A Miami-ben lévő Versace Mansiont eredetileg még 125 millió dollárért akarták eladni, a vevőket azonban sem a mozaik padló, sem a 24-karátos arannyal keretezett medence nem hatotta meg ennyire. Az Ocean Drive-on lévő villáért 50 millió dollárt tartottak reálisnak az ingatlanosok, a szeptember 17-én tartott aukción viszont végül ennél is kevesebbet, 41,5 millió dollárt adtak érte. Az új tulajdonos a tervek szerint hotelként nyitja majd újra a Casa Casuarinát.

99 éves pezsgők árverezésére készül ősszel a Sotheby's. Az 1914-es Moët & Chandon palackjáért 3800 és 5000 dollár között fizethetnek, de ezek az összegek messze vannak a rekordtól. Azt ugyanis az a két évvel ezelőtt elkelt Veuve Clicquot tartja, amit egy hajóroncsból szedtek ki búvárok és amiért végül több mint 40 ezer dollárt fizettek.

Összesen 25 kiló színarannyal nehezítik az eddigi legjobban csillogó Aventadort. A Lamborghini 7,5 millió dollárért akarja elpasszolni 700 lóerős sportautóját, amiből 650 ezer dollár jótékony célokra megy.

20balc2.jpg
A milánói divathéten nyitotta meg első olyan üzletét a Dolce & Gabbana, ami kizárólag kiegészítőket árul. A női és férfi kiegészítőket egyaránt kínáló üzletet a milánói Corso Venezia és a Via Spiga sarkán kell keresni, a cipők és táskák mellett pedig egyedi igényeket is örömmel elégítenek ki.

Szintén milánói hír, hogy a héten új lakó érkezett a Via Montenapoleonére. A Fendi egy kétszintes flagship store-t nyitott az olasz divatfőváros szívében, ahol egyedi megrendeléseket is le lehet adni, mi több itt még olyan Baguette táskát is lehet kapni, amiből összesen öt darab készült a világon.

Eddig jó ötletnek tűnik az arany, pontosabban pezsgőszínű iPhone bevezetése. Az új szín Európában és az Egyesült Államokban a kutyát nem hozza lázba, nem úgy az ázsiai piacokon. Az iPhone 5S tegnap reggel 6-tól volt rendelhető Kínában, illetve Hongkongban, a rajt után pedig szinte azonnal el is fogyott a pezsgőszínű készlet. Azon szerencsések, akiknek jutott, most némi profittal adhatnak túl aranyszínű Apple telefonjukon.

Visszatér Indiába a Bulgari. Két éve zárták be üzleteiket Mumbai-ban és Delhiben, ahová most monobrand üzletként, közvetlenül a márka irányítása alatt térnek vissza, a korábbiaknál nagyobb sikerek reményében.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr565526027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása