Ők a világ legbefolyásosabb emberei 2013-ban

131103forbes1.jpg

Természetesen továbbra is elsősorban politikusok vannak azon a Forbes lista élén, amely a legbefolyásosabb embereket rangsorolta a világon. A most közzétett első tízbe persze azért befért bankember és vállalatvezető is, a húszba pedig már egészen sok vezérigazgató és cégalapító is található. Az idei meglepetés viszont az, hogy a hosszú évek óta az élen álló Barack Obama helyét Vlagyimir Putyin vette át.

Az orosz, amerikai és kínai dobogós helyen nem kell csodálkozni, így azon sem, hogy Ferenc pápa is jól szerepelt. (A listát először egyébként 2009-ben tették közzé, azóta pedig a 2010-es esztendőt leszámítva mindig Obama állt az élen.) A tengerentúl és a kontinens pénz- és tőkepiacáért felelős két bankárt megelőzi az egy év alatt két helyet is vesztő Bill Gates, de a 10. helyre még befért a Wal-Mart vezér is. Az üzleti szféra valójában sokkal meghatározóbb a 72 nevet tartalmazó listán, hiszen ezen mindössze 17 állam- és kormányfő kapott helyet. Néhány érdekesség is akad, így a mexikói drogbáró, Joaquin El Chapo Guzmán is szerepel rajta, de jutott hely - igaz, nála valamivel hátrább - a FIFA elnökének, Joseph Blatternek is, valamint Bill Clintonnak, aki ugye már több mint egy évtizede búcsúzott az Egyesült Államok elnöki székétől.

A hölgyek ugyan jönnek fel, de még mindig van mit behozni, Angele Merkel ugyan az ötödik a sorban, de rajta kívül csak nyolcan vannak a gyengébbik nem képviselői. A világ legbefolyásosabb embereinek listáján pedig a Facebook-alapító Mark Zuckerberg a legfiatalabb a maga 28 évével, aki az előkelő 24. helyen áll, de nekünk a legkedvesebb mégis a 54. helyezés, ahol az LVMH vezetője Bernard Arnault és családja található. Na, mégis csak fontos a világon a luxus...

A világ legbefolyásosabb emberei 2013-ban

Helyezés Név Titulus Ország
1. Vlagyimir Putyin politikus Oroszország
2. Barack Obama politikus USA
3. Hszi Csin-ping politikus Kína
4. Ferenc pápa egyházfő Vatikán
5. Angela Merkel politikus Németrország
6. Bill Gates Microsoft-alapító USA
7. Ben Bernanke FED elnök USA
8. Abdallah bin Abdel-Aziz király Szaúd-Arábia
9. Mario Draghi ECB elnök európai Unió
10. Michale Duke Wal-Mart vezér USA
11. David Cameron politikus Nagy-Britannia
12. Carlos Slim Helu és családja A világ leggazdagabb (üzlet)embere Mexikó
13. Warren Buffett Berkshire Hathaway vezér USA
14. Li Ko-csiang politikus Kína
15. Jeff Bezos Amazon.com CEO USA
16. Rex Tillerson Exxon Mobil CEO USA
17. Szergej Brin Google-alapító USA
18. Larry Page Google CEO USA
19. Timothy Cook Apple CEO USA
20. Dilma Rousseff politikus Brazília

       Forrás: Forbes

A teljes lista itt található.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr345612716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása