Mi az; nagy, aranyszínű, drága és ugat? A helyes válasz az a tibeti masztiff, akiért 12 millió jüant fizetett egy 56 éves kínai ingatlanbefektető. Igaz, a 437 millió forintnak megfelelő összegért nem csak egy hatalmas kutyát, de rögtön egy tonna szerencsét is vásárolt magának – legalábbis a kínai mondás szerint.
Az üzlet igazából nem is egy, de rögtön két kutyáról szólt. Kettejük közül az egyiknek vörös, a másiknak inkább aranyszínű szőre van. Utóbbi a nagyobb és drágább – bár a tibeti masztiffot sem kilóra mérik. Az egyéves 80 centi magas, 90 kilós kutya kedden cserélt gazdát egy luxusállat-kiállításon, tenyésztője pedig a hírek szerint ugyan szomorkodott elveszítésén, de az érte kapott összeg vélhetően enyhítette valamelyest a bánatot. A testvérpár másik tagja egy vörös, valamivel kisebb tibeti masztiff volt, amiért feleennyit fizetett ugyanaz az üzletember.
A korábbi rekorder a Big Splash névre hallgató vörös tibeti masztiff volt, amiért közel 300 millió forintnak megfelelő összeget fizettek, szintén Kínában. A vörös szőrű tibeti masztiff azért is lehet ennyire drága, mert egyrészt igen ritka, másrészt hasonlóan emblematikus állata Kínának, mint a panda. Azt egyelőre nem tudni, hogy a korábbi rekorderhez hasonlóan az aranyszőrű példány is génállományának továbbörökítésére lesz-e kárhoztatva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.