Annak ellenére, hogy már a harmadik Michelin-csillagos egységünket tudhatjuk magunk mögött egy gourmet burzsuj nem feledkezik meg a hazai lakáséttermekről sem. Az elmúlt években igen komoly népszerűségre szert tett helyek között bizony számos akad, ahol igen jót lehet enni. Érdekesség, hogy a lakáséttermek története viszonylag új keletű: állítólag a kubai forradalom után a Fidel Castro által betiltott imperialista csökevénynek titulált éttermek hiánya hívta életre azt a kezdeményezést, amelynek keretében egymásnak kezdtek el főzni a kubaiak. A konvertibilis valuta utáni vágy pedig viszonylag hamar lehetővé tette, hogy a turisták is látogathassák őket.

Egy lakásétteremben számos kulináris élményben lehet részünk, és ebből csupán egy az, hogy végigesszük a menüt. A séf itt lényegében elvárja, hogy mi magunk is bemenjünk a konyhába, sőt egy kicsit bele is kontárkodjunk az ott folyó munkába. A legtöbbször tematikus vacsoraesteken lehet részt venni, de igény szerint saját ízlésünkre formált menüvel is várnak. Egy ötfogásos vacsora itt 15-18 ezer forintot kóstál, amiben jellemzően ár benne van az ételekhez illő borsor is. Apropó séf, az esetek egy részében itt nem hivatásos, hanem műkedvelő szakácsokkal találkozunk, de ez nem feltétlenül von le az élményből.

Egy lakásétteremben pedig akár olyan különleges ételeket is kóstolhatunk, ami aranyat tartalmaz. Az "aranyos" pezsgő és csokoládé nálunk sem számít újdonságnak, de itthon nincs olyan étterem, ahol a konyha állandó kínálatában benne lenne a nemesfém. Nemrég viszont sikerült kipróbálni egy olyan menüsort, ahol minden fogás tartalmazott aranylemezkét, aranyforgácsot, aranyport vagy bármit, ami egy picit is arany. Az arany egyébként ebben a formájában nagyon érzékeny anyag, könnyen szakad vagy ráncosodik, ezért óvatosan kell bánni vele. Nagyon könnyen tapad bármilyen felületre, ami első hallása jó hírnek tűnhet, ám pont emiatt nehéz használni. A CIB Gold Arany vacsoráján a Capriccio lakásétteremben három hivatásos séf, Hunyaddobrai Csaba, Jenei Tamás és Magos Zoltán kreálta ételek mindegyik önmagában is különleges volt, szerencsére ugyanis az aranynak nincs igazén íze.

Elvben ugye kozmetikumként használják, amelynek hatásosságáról nem tudunk nyilatkozni, de a konyhában csupán díszítő elem. (A korábban feltételezett gyógyító hatás sem állja meg a helyét.) A mai formájában jellemzően 24 karátos ehető arany más formában már a középkori lakomákon is feltűnt, elsősorban italokhoz párosítva került az asztalra mutatva, hogy vendéglátónk igencsak jómódú. Az egyébként semmilyen ízzel és illattal nem rendelkező leheletnyi aranydekoráció fogyasztása az egészségre nem ártalmas, bár érdemes a minél nagyobb karátszámú változatot használni a főzéshez, díszítéshez. Így egyébként túladagolni se lehet, tehát csak a pénztárcánk szab határt a mennyiségnek.

Fotó: CIB, Capriccio