Egy stílusos magyar páncélszekrény

01egoiste1.jpg

Mindenki látott már páncélszekrényt: van, aki kicsit, akad, aki hatalmasat, közös vonás azonban így is akadt bennük. Ha más nem is, az mindenképp, hogy rondák voltak. Ez a kellemetlen tulajdonság a műfaj mellékhatása, hiszen elsősorban masszívnak és feltörhetetlennek kell lennie, a széfet ráadásul mindenki szereti elrejteni otthonában – bár utóbbi esetében kicsit tyúk-tojás problémáról beszélhetünk. (Vajon azért lettek csúnyák, mert úgysem látják őket, vagy azért rejtették el, mert nem akarták vizuálisan szennyezni környezetüket?) Az Egoiste viszont garantáltan a nappaliban, esetleg a hálóban lakik majd.

01egoiste2.jpg

Az Egoiste nem csak egyike a kevés magyar luxusterméknek, de stílusban sem szenved hiányt. Becsukva akár egy bárszekrény is lehetne, lakkozott wengefa burkolatán még az azt átkötő fémszalagok is jól mutatnak. Persze mint minden jó páncélszekrény, az Egoiste is belülről izgalmas: itt fiókokat és adott esetben akár óraforgatókat is találni, miközben olasz, vagy dél-amerikai marhabőrrel tapétázzák ki a tárolórekeszeket. A Schiffer Miklós tervei alapján készült és a Trezor-Liktor által gyártott Egoiste extralistája sem rövid: lehet kérni hozzá többek között rejtett kamerával kombinált védelmi rendszert, 24-karátos arany kiegészítőket, Swarovski kristály betéteket, mi több még iPad-re készült óraforgató alkalmazás is akad!

A 850 kilós Egoiste nettó 25 ezer eurós (7,7 millió forintos) alapárába egy elektronikus és két mechanikus zár tartozik, melyet igény szerint akár három minősített, ujjlenyomatos zárra is tudnak cserélni. A gyártó már dolgozik azon, hogy a 70 millió forintos ajánlott kockázatvállalási értékhatárú Egoiste iPhone-nal is vezérelhető zárrendszert kaphasson, ami jól hangzik – legalább annyira, mint az a tény, hogy a páncélszekrény immár a nappaliban is állhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr836853427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása