Itt az első hazai (luxus)szupermarket, amelyhez étterem is jár

150924budagourmet1.jpg

Talán nem reménytelen, hogy Budapesten jó minőségben és megfizethető áron kerüljön az áru a kosárba, miközben a választék egy kicsit különleges legyen. Az első elvárást többen is hozták/hozzák, így a tavaly bezárt Konrády Foods a MOM parkban, vagy éppen az igen kedvet Culinaris-boltok, és ott van ugye a Hegyvidék Bevásárlóközpontban a Delizia Gourmet & More is. A második szempont persze egy burzsujnak nem számít, de ha őszinték akarunk lenni, akkor a pénztárcabarát kínálat valóban hiányzott eddig. Néhány hete azonban kaptunk egy teljesen új koncepciót, a Buda Gourmet Bistro & Market by Príma elsőre biztos nyerőnek tűnik.

Az egész úgy indult, hogy a Gozsdu udvar alapkövét is lerakó izraeli befektető, Arie Yom-Tov fejébe vette, bizony az egykori Új Udvar Bevásárlóközpont nem kell, hogy megrekedjen a másodvonalbeli plázák szintjén, hanem lehet belőle valami egyedit is csinálni. A Buda Entertainment & Gastro nem csak névváltoztatást jelent, de új koncepciót is. Az ország első ágymozija mondjuk személy szerint engem nem hozott lázba, és a 180 féle nedűt kínáló kézműves magyar sörbárért se venném arra az irányt, de az augusztus végén megnyílt étterem és szupermarketért már lehet lelkesedni, és úgy is, hogy ez nem egy pr poszt.

Market

A kínálat és az ár telitalálat. A bevezetőben említett két koncepció elegyítése megkönnyíti a vásárlók dolgát, hiszen nem kell több helyre menni a bevásárláshoz, egy helyen megkaphatjuk az alapvető élelmiszereket (klasszikus szupermarket), és az esetlegesen magasabb árszínvonalú, és magasabb kulináris élményeket nyújtó ételeket is (igazi kis delikátesz). A magasabb árszínvonal persze relatív, ugyanazon árucikkekből nem egyet látunk a Culinaris budai boltjában is, csak ott éppen 50-80 százalékkal drágábban, de jó példa a finom, de nem éppen különleges San Pellegrino vagy az Orangina is, amely itt konkrétan olcsóbb, mint a nagy hipermarket-láncoknál. A gyümölcsből (bio is) és pékárúból mindenki talál megfelelőt, igen jó a sajtválaszték, a húspult pedig egyszerűen lenyűgöző, és nem csak a képeken. Az argentin, uruguayi és brazil steakek mellett van bio bárány, homár, osztriga és számos előre fűszerezett, pácolt egyéb hús is, de a laktóz és gluténmentes választék is sokkal jobb, mint az "átlagmagyar".

150924budagourmet6.jpg

Bistro

Jelenleg ez ár/érték arányban mindent visz, mondjuk ezt úgy, hogy volt lehetőségünk több fővárosi ötcsillagos hotel sunday brunch kínálatát végig enni. Az ottani számlán az ital fogyasztással együtt két főre és egy gyermekre rendre 15-25 ezer forint szerepel, itt mindezt borravalóval együtt meg lehetett úszni 7 ezer forintból, és a választék ugyan ott némileg nagyobb, de végül is erre itt Budán sem lehet panasz. A kínálatban ugyanis megtalálható a csirke, marha, és sertés mellett a kenguru, a krokodil, számos tengeri és folyami hal, valamint rák, polip és kagyló is. A magyaros és nemzetközi konyha kínálata teljesen jó arányban keveredik, garantáltan senki sem fog éhesen maradni.

150924budagourmet2.jpg

S mindezt mennyiért? A nyitás alkalmával hétfőtől szombatig per fő a korlátlan ételfogyasztású ebéd (12-15 óráig) 2990 forint helyett 2090 forint (12-15 óráig), a korlátlan ételfogyasztású vacsora (18-23 óráig) pedig 4990 forint helyett 3490 forint. Őszintén, ennyiből az otthoni ebéd sem igazán van meg, ha rendelni szeretnénk. További jó hír, hogy októbertől jön a reggeli (7-10 óráig) 1590 forintért, és a vasárnapi Sunday Brunch (10-16 óráig) 3990 forintért. Emellett hamarosan a nyitvatartási idő - jelenleg a köztes időpontokban csak italfogyasztásra van lehetőség – is változni fog, így lényegében a nap bármely szakában tudunk majd itt szilárd táplálékot magunkhoz venni, miután az ígéretek szerint elképzelhető, hogy viszonylag hamar az a'la carte típusú is étkezésre is lehetőség lesz.

Az étterem és a „luxusszupermarket” egy kézben lévő beruházás, a közös konyha miatt így elvitelre is vannak hideg/meleg ételek, az alapanyagok minőségét pedig így a Bistro kínálata is garantálja. Az új bérlő mintegy 800 millió forintot invesztált az ötletbe, a magunk részéről reméljük, hosszú távon gondolkodik és lesz idő, hogy mindenki megismerje az ötletet.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr47815400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása