A magyar burzsuj veszi leginkább a gyémántot a régióban

1006forevermark1.jpg

A gyémántnak Kelet-Európában Magyarországon van a legnagyobb piaca, a román vagy a lengyel a mienknél jóval kisebb, persze értékben így sincs sehol az USA-hoz képest, ahol a világon legtöbb csiszolt darab talál gazdára. Az előző mondat első fele talán kissé meglepő, hiszen a régióban jóval nagyobb lélekszámú országok vannak, és nálunk a luxus is kétesélyes, amíg a Louis Vuitton hasít az Andrássy úton, addig az Il Bacio di Stile bezár.

A fenti állítást egyébként Lebovits Roni tette, akinek az R-A Diamonds tulajdonosaként van némi rálátása a hazai keresletre. A gyémántkereskedő tegnap azért hívta össze a nagyérdeműt, hogy 220 millió forint értékű gyémánt társaságában - ennyit értek ugyanis a kiállított ékszerek - bejelentse: itthon is megjelent a De Beers cég saját márkája, a Forevermark.

1006forevermark5.jpg

A De Beers vállalatot talán nem kell senkinek sem bemutatni, a dél-afrikai cégcsoport a világ legnagyobb gyémánttermelője, a világon bányászott mennyiség jelentős részét felügyeli. A Forevermark a világon csupán 42 országban van jelen, ebből pedig csupán 3 található Európában (Nagy-Britannia, Törökország és most már Magyarország is). Az magyar származású izraeli üzletember, Lebovits Roni egyébként tipikus gyémántkereskedő, akinek apja és nagyapja is a kövekkel üzletelt. A szakmát 35 éve kezdte, itthon pedig az ezredforduló óta van jelen a vállalkozása. A magyar ékszerészeknél arany és ezüst jelentős mennyiségben volt a rendszerváltás után, és már nem Törökországból hozták a kevésbé jó vagy Olaszországból a jobb minőségű nemesfémet a turistabuszok. A gyémánt azonban kimaradt, ő erre a piaci résre csapott le. A hazai forgalom nagysága nem ismert, amit tudni lehet, hogy az R-A Diamonds mögött álló cég forgalma 2015-ben 163 millió forint volt, mi azért "reméljük", ez csak egy kis szelete a teljes magyar piac árbevételnek.

Na, de nézzük, mit is tud a Forevermark? Egyrészt garantálja, hogy gyémántjai felelős forrásból származnak, másrészt biztosítja, hogy az egyes darabok szigorú válogatáson átesve, a legmagasabb színvonalat képviselik. A világ gyémántjainak mindössze 1 százaléka (!) kaphatja meg a Forevermark egyedi azonosítóját és kerülhet a boltokba a márkanév alatt. Ez az egyedi azonosító egy embléma és egy számsor, amelyet különleges technikával "visznek fel" a gyémánt belsejébe, és csupán a De Beers speciális mikroszkopja alatt látható. Az azonosító birtokában a vevő a vásárlás után regisztrálni tudja magát, ami azért nem csekély biztonságot is jelent, ha valamiért azonosítani kellene a követ, ékszert. Ha tudni akarod, pontosan mi a 4C, vagy a Top Wesselton, akkor itt megnézheted!

1006forevermark2.jpg

A gyémántok mellett itthon elérhető lesz a Forevermark 3 ékszerkollekciója is

Egy Forevermark gyémánt mindig kiváló vagy nagy jó csiszolású az ötös skálán, a tisztasága jellemzően tökéletes, legfeljebb apró zárványokat találni, színtelen vagy majdnem színtelen (vannak persze különleges színű, ún. "fancy" gyémántok is), a mérete pedig legalább 0,14 karát (1 karát ugye 0,2 grammnak felel meg.) Az árakat tekintve egy 18 karátos Forevermark Setting  aranygyűrű 0,14 ct gyémánttal valamivel több mint 200 ezer forint, ugyanez a modell viszont 1,02 ct gyémánttal már 5 millió forint!

1006forevermark4.jpg

A felelős forrás egy kicsit bővebben azt jelenti, hogy a kitermelő országokat, bányavállalatokat és bányákat folyamatosan ellenőrzi a cég, hogy teljesülnek-e a meghatározott feltételek, és működésük pozitív hatással van-e a helyi közösségre. A Forevermark gyémántok botswanai, namíbiai, dél-afrikai, ausztráliai és kanadai bányákból kerülnek ki. Ezekre a gyémántokra a többinél szigorúbb csiszolási szabályok vonatkoznak. A világon mindössze 42 olyan gyémántműves mester él, aki csiszolhat Forevermark gyémántot, ez a szakma általában családokon belül generációkon keresztül öröklődik. A csiszolás után a Forevermark Diamond Insititute vizsgálja meg a gyémántokat a legszigorúbb szabályok szerint, maga folyamat 17 lépésből áll.

Az R-A Diamonds mellett egyébként még 8 kiválasztott partnernél lehet majd elérni ezeket a gyémántokat, amely befektetésnek vagy ékszerhez egyaránt burzsuj dolog...

1006forevermark6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr3811774023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása