Pop-up luxuskonténer a nyári fesztiválszezonra

170521ood1.jpg

Gyorsan felhúzható és kifejezetten jól néz ki. Igaz, mindössze 18 négyzetméter, de ott van benne minden, ami egy néhány napos kiruccanáshoz kell. A gyártó szerint tökéletes luxushotel a nyári fesztiválszezonban, hiszen elég hozzá egy falatnyi sík terület!

Az "üvegkonténert" állítólag mindössze 8 óra alatt fel lehet építeni, tehát elég rövid idő alatt kész a háló-konyha-nappali-fürdőszoba kombináció. Egy apró hátránya van csupán, mindezt egy légtérben találjuk meg. Az ÖÖD észt cég azonban mindössze 33 ezer eurót, azaz mintegy 10 millió forintot kér egy egységért, és ebben már a bútorok is benne vannak. 

170521ood11.jpg

Természetesen a tömeges használat mellett arra is tökéletes, hogy a külvilágtól elvonulva, de burzsuj körülmények között (van padlófűtés és légkondicionálás is) töltsünk el hosszabb-rövidebb időt. Az acél-fa-üveg elemekből álló konténer az üvegpaneleknek köszönhetően szinte beleolvad a környezetébe. Igazán 2 fő számára kényelmes, de hivatalosan 4 fő szállásolható el benne. Elvben pedig ugye - legalábbis Észtországban - még építési engedély sem kell hozzá, de ha hajlandóak vagyunk bajlódni a bürokráciával, akkor az elemeket kombinálva csak a képzelet és a pénztárca szab határt, mit és hova építsünk!

A szakértők szerint ugyan mobilházat elég sokan kínálnak, de a legtöbben ennél nagyobbat - inkább 30-40 négyzetmétertől indít a konkurencia -, és ezek ára bútorozatlanul is 50-60 ezer eurótól indul. Itt viszont a viszonylag megfizethető ár trendi dizájnnal párosul, miközben kis túlzással egy imbuszkulccsal (tiszta IKEA) is összeszerelhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr1012530307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása