Itthon kétmillió forintért egyetemen tanítják a repülést

180403pilota1.jpg

Tíz napig lehet még jelentkezni az első hazai egyetemi pilótakurzusra. A hónap közepétől ugyanis elindul a "diplomás" magánpilóta képzés, ahol a hazai burzsujok előképzettség nélkül akár négy hétvége alatt abszolválhatják majd az elméleti tudást. A tanfolyam pedig mindössze 6040 euró, azaz kevesebb, mint 1,9 millió forint.

Ime a mai jó hír, magánpilóta képzés (Private Pilot Licence - PPL) indul a Zsigmond Király Egyetemen április 20.-ától. A világszerte elfogadott alaplicenszhez szükséges elméleti tudást így egyetemi keretek között sajátíthatják el a jelentkezők, no persze repülni nem velük fogunk, a gyakorlati részt ugyanis a magyar Airwin cég oktató pilótáitól lehet megtanulni. A péntek esténként és szombatonként napközben zajló elméleti oktatás Budapesten, a repülési gyakorlatok pedig a repülőiskola esztergomi bázisán kapnak helyet. A 110 órás elméleti (11 tantárgy) és a 45 órás gyakorlati (ebből minimum 25 óra kétkormányos repülés, minimum 10 óra felügyelt egyedülrepülés, és minimum 5 óra egyedüli útvonalrepülés) képzés végén a delikvensek vizsgát tesznek, és sikere esetén övék is a magánpilóta jogosítvány. A képzésre az jelentkezhet, aki betöltötte 17. életévét, megfelelt az orvosi vizsgálaton, van általános iskolai végzettsége és sikeresen kiválasztották a felvételi orientációs beszélgetésen. Valószínűleg az angol sem árt...

Az engedély birtokában a licenszet megszerző jogosulttá válik arra, hogy bérelt vagy saját (!) repülőgéppel nappal, jó időjárási körülmények között repüljön, azaz "lehetővé válik számára, hogy egymotoros repülőgépen látvarepülési szabályok szerint repülőgépet vezessen". A sajtóanyag szerint a PPL-engedély mellesleg az az első lépés lehet az utasszállító pilóták izgalmas és (a lenti kép alapján bizonyosan) boldog életéhez.

180403pilota2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr3813804142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása