Itt élnek a villág dollármilliárdosai

190310list1.jpg

A Forbes friss dollármilliárdos listáját már sokan megírták a héten, így tudjuk, hogy Kylie Jenner a legfiatalabb önerőből lett milliárdos, vagy azt, hogy a nemzetközi rangsorban Csányi Sándor mellé Mészáros Lőrinc is felkerült a hazai versenyzők közül.

Ez nem kis teljesítmény, hiszen a világon összesen 2153 ember mondhatja el magáról az amerikai lap szerint, hogy vagyona meghaladja az egymilliárd dollárt. Ez egyébként 55 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban, de valójában a kibukottak száma 247, csak éppen érkezett közel 200 új is. Az egyes országok közül egyedül az Egyesült Amerikai Államok és Brazília tudta növelni milliárdosainak számát. Sőt, idén először a világ 20 leggazdagabb embere közül 14 ál Amerika valamelyik városában. Az átlagvagyon egyébként szintén csökkent, immár csupán 8,7 milliárd dollár. A lista élén egyébként az Amazon vezére, Jeff Bezos áll a maga 131 milliárd dolláros vagyonnal, őt követi a Microsoft alapítója, Bill Gates 98,5 milliárd dolláros vagyonnal, a dobogó harmadik helyén pedig a befektetési guru, Warren Buffett található 82,5 milliárd dolláros vagyonával.

Na, de mi inkább azt a listát néztük meg, hol találhatjuk a legtöbb dollármilliárdost! A kínai városok együtt tarolnak, Európában nincs igazán meglepő (London, Párizs, Milánó és Genf), de mondjuk érdekes, hogy a németek nincsenek sehol sem. A Szilícium-völgy okán Palo Alto esetében elég magas az összvagyon, és ha vele egybe vennénk San Francisco városát is, akkor mindjárt előrébb kerülnének.

Helyezés Város Létszám (fő) Összvagyon (milliárd dollár)
1. New York 79 364,3
2. Hong Kong 68 261,3
3. Moszkva 60 217,6
4. Peking 51 149,9
5. London 48 187,7
6. Mumbai 32 115,1
7. Shaghaj 31 66,1
8. Szöul 30 73,9
8. Sencsen 30 78
10. San Francisco 28 74,5
11. Isztambul 26 39
12. Párizs 22 147,9
13. Szingapúr 21 54,5
14. Los Angeles 20 70,7
14. Tajpej 20 42,4
16. Tokió 18 62,3
17. Hangcsou 17 60,8
18. Dallas 16 51
18. Guangzhou (Kanton) 16 38,3
20. Milánó 15 59,2
21. Sao Paulo 14 54,1
21. Bangkok 14 42,2
21. Delhi 14 42,7
21. Dubaj 14 37
22. Chicago 13 36,6
22. Genf 13 41,5
22. Palo Alto 13 124,9

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr714679964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása