Tiltólistás gyerekek és jégbe vésett Montmarte – Burzsuj á la carte
Tiltólistás gyerekek és jégbe vésett Montmarte – Burzsuj á la carte

A németek sosem adják fel. Noha a Maybach nevéhez fűződik a kétezres évek legnagyobb autóipari buktája, a hírek szerint ismét a visszatérést fontolgatják, mi több akár már idén bemutathatnak valamit. A csúfos kudarcot utólag nem az indokolatlanul magas árnak, hanem az elavult,…

A legjobb minimalista
A legjobb minimalista

1587: nagyjából ennyire van Budapesttől a mallorcai Son Vida, kilométerben. Nem is olyan sok, ahhoz képest, hogy a képek alapján először meggyőződésünk volt, hogy ezt a házat az Egyesült Államok nyugati partján kell keresnünk. De nem, mindez itt van Spanyolországban és persze…

A 40 milliós balek-karkötő
A 40 milliós balek-karkötő

Alexandr Bernhard jelenleg drága zongorákat árul Dél-Floridában, de minden erejével azon dolgozik, hogy ne erről emlékezzen rá az utókor. Nem is lehet azzal vádolni, hogy ne álmodott volna nagyot, a Mars-kolónia megalapításán dolgozó Elon Muskhoz képest pedig nem is vágta nagy…

Egy kastélyt az olasz Riviérán?
Egy kastélyt az olasz Riviérán?

A kastély, mint állandó lakhely elméleti síkon rettentően vonzó, a gyakorlatban viszont már sokkal kevésbé az. A racionális érvek mellett elég, ha arra gondolunk, hány olyan milliárdos van, aki bőven megengedhetne magának egy ilyet, a hozzá tartozó hatalmas birtokkal és dekadens…

Tényleg túl drága a Louis Vuitton?
Tényleg túl drága a Louis Vuitton?

“Túl drága” - hangzott el a kritika a Louis Vuittonról, amit jó eséllyel másodpercenként háromszor megkapnak azoktól, akik a karácsony utáni leértékelések között bóklászva véletlenül betérnek a francia luxusmárka valamelyik üzletébe. Csakhogy ez a mondat ezúttal Kanye…

Itt az olcsó Vertu!
Itt az olcsó Vertu!

Kezdjük a jó hírrel: sosem lehetett még ilyen kedvező áron Vertu telefonhoz jutni. Az alapáron is közel 9 - aligátorbőrrel pedig már 12 - ezer euróba kerülő TI után októberben az új, szintén Android operációs rendszerrel szerelt Constellationt is bemutatták, ami garantáltan az…

Már a veteránautót is hamisítják
Már a veteránautót is hamisítják

Egy eredeti Jaguar C-Type 1952-ből. Számos izgalmas autó közül választhattak az 1930-as évek brit burzsujai, a legmenőbbek azonban MG K3-mal jártak. A kétüléses roadstert egy mindössze 1087 köbcentis hathengeres (!) kompresszoros motor hajtotta, ami a versenypályákon elég volt…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása