Kihátrál a Hermés az úszó szigetből

Bármennyire is impozáns lenne a Hermès katalógusában egy hatalmas luxusjacht, ami méretei okán már sokkal inkább egy úszó szigetre emlékeztet, úgy tűnik erről le kell mondaniuk a franciáknak. A divatház eredetileg a vízen lebegő objektumok építésében nála lényegesen jártasabb Wally-val közösen készítette volna el a WHY nevű megajachtot, most pedig abból az apropóból hátrálnak ki, miszerint nincs elég tapasztalat egy ilyen projekt befejezéséhez.

A hivatalos érvnél azonban sokkal életszerűbbnek hangzik, hogy nem térülne meg a beruházás, mivel egy ilyen újdonságnál nem kevés pénzt kell kutatásfejlesztésre fordítani, ráadásul mi van akkor, ha valami mégsem úgy sül el, ahogyan tervezték? Az 58 méter hosszú és 38 méter széles napelemes sziget ráadásul legfeljebb az araboknál és a kínaiaknál lehetett volna népszerű, már csak százmillió eurósra becsült ára miatt is. A Hermès elsősorban a berendezésért felelt volna, a luxusmárka művészeti vezetője pedig a makett szeptemberi bemutatásakor a WHY emberléptékűségét hangsúlyozta - szavainak hitelességét csak az ingatta meg, hogy a szigetben egyebek mellett egy 25 méteres medence is helyet kapott.

Nem tűnik valószínűnek, hogy a Wally egyedül is befejezi a háromszintes, 2400 tonnás monstrumot, habár a hírek szerint Svédország partjainál már tesztelték a prototípust. Más hasonló, bár kevésbé grandiózus projektje is van a Hermès-nek: igaz, a négymillió eurós Hélicoptère par Hermès legalább megvásárolható lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr701813391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása