Melyik amerikai elnök lenne a legnagyobb burzsuj?

Ha valakinek voltak esetleg olyan illuziói, hogy egy demokráciában az elnökök legtöbbször átlagos családból jönnek, vagy komolyabb vagyon nélkül vonulnak nyugdíjba, hát sürgősen felejtse el. Félelmetesen izgalmas becslést készített három amerikai újságíró az amerikai Atlantic magazinba a világ legnagyobb demokráciájának elnökeiről, pontosabban azok vagyonáról. Kiszámolták, hogy mennyi pénzük lenne 2010-ben, dollárban, és bizony akadnak meglepetések. Minden esetben az elnökök vagyoni helyzetének csúcsát vették alapul, a 44 elnökből jópáran ugyanis - különösen a 19. század elején - óriási vagyonokat szereztek néhány év alatt, hogy aztán ugyanolyan hirtelen el is veszítsék. Mivel akkoriban még nem volt jegybank, a tőzsdei pánikok sokkal erősebben hatottak a piacokra, leginkább tehát az indexek éles fordulóinak köszönheti tetemes vagyonát az első 14 amerikai elnök. Magyarul spekuláltak, mint Soros György.

A későbbi elnökök viszont egészen változatosan tettek szert komoly vagyonra: John F. Kennedy például örökölte több mint 1 milliárd dolláros vagyonát (ezzel messze ő a leggazdagabb), Hoovernek (75 millió) bányái voltak, Coolidge napilapba írt jó pénzért, Clinton pedig elképesztő összeget (összesen 38 millió dollárja van) szakított önéletrajza megírásával. Monica Lewinsky tehát kétszer tett jót Bill Clintonnal...

Talán nem sokan tudják azt sem, hogy Washingtonnak volt mit a tejbe aprítania: több száz hektár földjét 300 rabszolga művelte, jószágai mai áron 525 millió dollárt érnének. Érdekes viszont, hogy Fillmore-tól (1850-től) Garfieldig (1881) az elnökök mind középosztálybeliek voltak, és szinte alig volt vagyonuk. Az Egyesült Államok egyik legjobb elnöke, Abraham Lincoln például kimondottan csóró volt, összvagyona sokkal kevesebb volt, mint 1 millió dollár. A nagy idealista, az Immanuel Kant-féle örök békében hívő Woodrow Wilson, aki nem mellesleg mélységesen elítélte Trianont, szintén szegény volt, mint a mormon templom egere, Franklin Delano Rooseveltnek viszont, aki győztesként vezett ki Amerikát a II. világháborúból, 60 milliót sikerült összekuporgatnia. Érdekes viszont, hogy a hidegháború talán legijesztőbb éveiben (1945-1953-ig) Amerikát kormányzó Truman az egyik legszegényebb elnök volt a 44 közül.

“Tricky Dicknek”, vagyis a Watergate-ügybe belebukó Nixonnak 15 milliója lenne ma, Reagan viszont - aki 20 évig másodvonal-beli színész volt - jól házasodott, majd az életrajzával és a GE szóvivőjeként még degeszre kereste magát (összesen 13 millió dollárt harácsolt össze). Az idősebb Bushnak 23 milliója volt, a fiatalabbnak 20, Obama viszont egészen szerény hozzájuk képest rongyos 5 milliójával. Bár azért mégis egészen szép vagyon ez ahhoz képest, hogy nagyapja még kecskepásztor volt... A jelenlegi elnök vagyona egyébként leginkább az ex alkotmány jogász professzor könyveinek jogdíjaiból jön. Vajon a magyar elnökökről mikor mernek majd ilyen összeállítást közölni?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr172049376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása