Elnök szeretnél lenni? Vegyél új repülőt!

A régi gép, amire az elmondások alapján nem bíznánk az életünket

“-Te Paul, megvan még a 757-esed? - Meg hát, de már alig használom, ráadásul szervizbe is kéne vinni, szóval tudod, kezd engem untatni ez az egész. - Figyi, mi lenne, ha megvenném tőled? Tudod, hogy indulok a következő elnökválasztáson és jó lenne valami komolyabb gép, mint a mostani, mosógépnek is kevés 727-esem. - Oké, mondj egy összeget!”

Valami hasonló beszélgetés eredménye lett az, hogy gazdát cserélt egy Boeing 757-es és százmillió dollár egyik bankszámláról a másikra vándorolt. Ez önmagában még kevésbé lenne érdekes, csakhogy esetünkben két igazi nagyágyú burzsuj között zajlott a tranzakció. A 757-es ugyanis eredetileg a technomán és a Microsoftból rettenetesen meggazdagodó Paul Allené volt, most pedig már Donald Trump, avagy Palm Springs ingatlankirályának neve áll a tulajdonosi rubrikában. Kettejük közül még így is nagyságrenddel Allen a vagyonosabb - már ha ez bármit is számít ebben a ligában -, hiszen ő durván 13,5 milliárd dollárt teremtett elő a semmiből, szemben Trump rongyos kétmilliárdjával.

Hamarosan "Trump for president!" fényezést kap?

Trump saját bevallása szerint akkor döntött a gépvásárlás mellett, amikor elhatározta, hogy republikánus színekben indul a 2012-es elnökválasztáson. Jellegzetes festésű 727-ese ugyanis állítólag tényleg egy nagy rakás roncshalmaz, ami a lezuhanáson kívül mindent átélt, amit egy repülő átélhet. A mostanra 43 éves gépet 2009 óta árulják; először nyolcmillió dollárt kértek volna érte, mostanra azonban - a nagy érdeklődésre való tekintettel - eljutottak odáig, hogy minden nem-pofátlan ajánlatot megfontolnak. A 757-es legnagyobb előnye Trump szerint a kabin tágassága és a gép csendessége, utóbbinak köszönhetően ugyanis az eddigieknél jóval kevésbé zavarja a Palm Beach-i választópolgárokat. Vélhetően ők már pusztán emiatt is Trumpra szavaznak majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr642722251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása