Az Andrássy út nem válaszol


Az épületek nem, a hangulat sokat változott

“Ez kész katasztrófa” - vontam le a nem különösebben jóleső konklúziót egy kedd hajnali órán. Éppen az előttem lévő kávé gőzén keresztül olvasgattam a leveleimet, különös tekintettel azokra, amik az Andrássy útról érkeztek. Nem volt belőlük sok. Amik pedig jöttek, abban sem volt sok hasznosítható.

A pesszimista verdikt nem egyik pillanatról a másikra született meg. Ekkor már hetek óta zaklattam minden, Magyarországon jelen lévő luxusmárka tulajdonosát/vezetőjét/marketingesét/PR-esét különféle kérdésekkel, melyeket már alapvetően is úgy állítottam össze, hogy tudom, a legizgalmasabb felvetésekre hivatalból nem válaszolhatnak. Ez teljes mértékben érthető, hiszen vannak üzleti titkok és szimplán bizalmas információk, melyeket nem biztos, hogy egy olyan (print) kiadványban szeretne viszont látni az adott márka képviselője, amit az összes konkurens is garantáltan olvas. A forgalomról, vagy konkrét vásárlókról érdeklődni tehát teljesen felesleges, az olyan általános lózungokról, mint a mennyiben változott a vásárlók összetétele a nyitás óta, hogyan aránylanak egymáshoz a hazai és külföldi, esetleg a női és a férfi vásárlók, illetve melyik (típusú) termék a legnépszerűbb jellegű kérdéseket azonban érdemes feltenni, hiszen ezek nem olyan információk, amikből bárki üzleti előnyt kovácsolhatna.

Legalábbis ezt gondoltam én. Aztán jött a feketeleves: a megkérdezett nem illetékes nyilatkozni. Rendben, de mi van akkor, ha a megkérdezett maga az üzletvezető? Olyankor bizony Milánóval/Párizzsal/Londonnal kell levelezni, amivel még mindig nem lenne gond. Az átfutási időre azonban a legtöbb esetben sem volt elég az a néhány hét, amit sikerült kitűzni, akinek pedig sikerült válaszolnia, abban sem volt köszönet. A kérdésekre ugyanis csak a nagyonhivatalos PR maszlag érkezett, amiből aztán semmi, de semmi érdemi információt nem sikerült kihámozni, ellenben megtudhattam, hogy a budapesti üzlet az adott márka 341. saját boltja. Hurrá.

Azt gondolnánk, hogy van különbség a franchise és a saját tulajdonú üzletek között, mármint abban a tekintetben, hogy ki válaszolhat önhatalmúlag a kérdésekre és ki nem. Nos, nincs: nem hivatalosan persze sok mindent elárulnak, ha azonban felvetjük azt, hogy ez nagyon érdekes és igazából meg szeretnénk írni, akkor egyszerre sápadnak le és kezdenek tiltakozni kézzel-lábbal. A baj persze nem az ő személyükkel van, sőt: szinte mindenki készségesen próbált segíteni, de nyilván nem fognak olyan partizánakciókat folytatni, amivel saját állásukat veszélyeztetik. Én sem tenném ezt a helyükben. A többség azonban tényleg minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy érdemi információval szolgálhasson. A korábban máshol már jóháhagyott szöveg információtartalmának újraközléséből például nem lehet baj, ahogyan abból sem, ha az üzletvezető elmondja, milyen divattrendeket tapasztal az adott boltban vásárlások alapján. A kérdések egy részére pedig a többség részben választ ad, a belföldi-külföldi vásárlók aránya például a legtöbb márkánál publikus információ.

Hogy miért baj az, hogy hivatalosan alig tudunk valamit, mi is történik az Andrássy út luxusüzleteiben? Az, hogy gyakorlatilag semmi biztosat nem tudunk a hazai luxuséletről, csak következtethetünk rá bizonyos jelekből. Ez nem a pozícióban lévő emberek, sokkal inkább a rendszer hibája, amire remekül rávilágított a D&G márka megszüntetése is. A nemzetközi hírek alapján mi is megírtuk, hogy megszűnik a márka, ami értelemszerűen számunkra az Andrássy úti üzlet miatt lehet érdekes információ. Úgy két héttel később az üzletbe betérve meg kellett hallgatnom, hogy hátezekazújságírók!, majd felvetésemre, miszerint ha nem szűnik meg, csak átalakul az üzlet, ki kéne adniuk egy közleményt, azzal válaszoltak, hogy igen, ezzel ők is tisztában vannak, már Milánóban van a megjelentetni tervezett anyag. Ez úgy egy hónapja volt. Látta azóta valaki?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr492923369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása