Az örök kérdés: melyik oldalon jobb lakni?

Az egyik kedvenc kommentelőm itt a Burzsuj blogon egyszer arról lamentált, hogy miért kellett a Louis Vuittont az Andrássyra tenni, hiszen ahhoz át kell menni Pestre, ami borzasztó macerás, különben is, igazán ideje lenne már felhúzni Budára egy tisztességes luxusáruházat. A francba, hát mennyire igaza van! Elég volt egy hétre felköltöznöm a Kútvölgyi útra, hogy hirtelen rámszakadjon a budai lét összes nyűgje és kínzó problémája.

Egy barátom Ázsiába utazott csaknem 1 hónapra, odaadta nekem és barátnőmnek lakása kulcsait azzal, hogy költözzünk be nyugodtan, azt iszunk a borhűtőjéből amit akarunk, sőt, még a három doboz Haagen Dazs fagyi is a miénk. Csak szépen kér, locsoljuk a virágait és fűszernövényeit rendesen, mert ha leszárad a kakukkfüve és a bazsalikoma mire hazaér, a medencébe öli magát, a leandere elpusztulásáért pedig képes lenne az egész világon bosszút állni. A fenyegetések ellenére, hosszas gondolkodás után végülis úgy ítéltük meg, hogy vállalható a feladat. Persze nem akartunk beköltözni végig, de a nyár legmelegebb hetét végül ott töltöttük, a medence és a légkondi komoly érv volt a felköltözés mellett. És igen, már az első nap eldöntöttem, hogy a Hegyvidék versus Újlipótváros összehasonlító tesztet okvetlenül meg kell írnom – szigorúan burzsuj szemszögből, hiszen a blog neve kötelez. Hogy miért pont Újlipótváros? Aki rendszeresen követ minket, talán tudja már, hogy a Szent István park mellett lakom és eddig nem tudtam elképzelni ennél jobb helyet Budapesten. Most sem tudok.

Igen, egy kicsit elfogult vagyok (Fotó: Indafoto)

A teszt kétszeresen is tisztességtelen, a két tényező viszont egymás ellenében hat, így végül mégis egész kiegyenlített a verseny: vállaltan elfogult vagyok ugyanis Újlipótváros felé, ugyanakkor Kútvölgyi úti átmeneti lakhelyünk nagyságrendekkel fényűzőbb volt, mint Szent István parki bérleményünk. Igazi luxustársasház kevés lakással, mélygarázzsal, közös úszómedencével, szaunával, konditeremmel, a lakásban pedig légkondi, kandalló és könyvtárszoba is volt. Letisztult, belsőépítész által formált terek, a terasz hatalmas, a panoráma elvehetetlen, és fantasztikus. Igaz, nem a belvárosra, hanem a szomszéd hegyre néznek az ablakok, de soha rosszabb látványt.

Először a csend, ami letaglózott. Az első nap komolyan hiányzott a troli zúgása, aztán megszoktuk, és megszerettük ezt is, néhány nap után viszont úgy hasított bele ebbe a kussba az egyik szomszédtól kiáramló, medencét megszálló gumimatracos gyerekcsapat strand-alapzaja, mint rambókés a szaténfüggönybe. Az általános csend egyébként is csak némi elszigeteltséggel érhető el, amit így, még huszonévesen, a hátam közepére sem kívánok. Még egy doboz tejért is autóba kell ülni, esély sincs arra, hogy mint Lipóciában, egy újsággal a hónom alatt elsétálok a Briósig vagy a Sarki Fűszeresig egy croissant-ért és egy kávéért. Egy hét persze kevés volt a környék alapos feltérképezésére, a legközelebbi érdekesebb hely a Cascade volt, ami jó ugyan, de ultraminimál stílusával mégsem az a barátságos törzshely, legalábbis nekem nem.

A Cascade egész közel van, de még ehhez is autóba kell ülni

Az is zavaró, hogy a taxira 20 percet kell várni, sőt, ketten sem találták meg a címet, úgy tűnik, a taxisok bel-Buda zugait valahogy kevésbé ismerik, vagy csak hülyéket fogtam ki, ez is előfordulhat. Ám a viszontagságoknak még korántsem volt vége Orbán Viktor és Bajnai Gordon rezidenciájától néhány száz méterre. Odaköltözésünk hetére esett ugyanis a lódarázs-invázió, így a medencében úszás közben rendszeresen a víz alá menekültem, a fröccsömmel pedig állandóan be kellett menekülnöm a teraszról – persze csak miután meglocsoltam az átkozott leandert.

Aztán itt az allergia-szezon. Újlipótvárosban szinte alig éreztem, elég egy recept nélküli allergia-gyógyszer, és egész nap rendben vagyok, itt viszont állandóan tüsszentettem a közeli hülye erdő miatt. Na, érzitek már a budaiak kínzó problémáit, gondoktól terhes életét? Komolyabbra fordítva a szót: nekem az is fontos, hogy Újlipótváros egy falu a fővárosban, az emberek köszönnek egymásnak, a kutyákat már név szerint ismerem, a boltosok, vendéglátósok biccentenek, ha arra sétálok. Ezt Buda tetején nehezen tudom elképzelni, persze az egy hét erre is kevés volt. Szóval jó volt fent, de még jobb volt újra Pesten. Itt vibrál az élet, pár perc alatt bárhol ott vagyok, a közért egy háztömbnyire van, az allergiám szinte meg is szűnt, különben is, a bauhaus jobban tetszik, mint a neoklasszicista. Piszkosul hiányzott a beton, na.

Bocsánat, képekkel a lakásokról a saját és barátom intim szférájának őrzése miatt ezúttal nem szolgálhatok.