Reménykedve vártuk, vajon a múlt pénteken zárult aukció keretében melyik arab, orosz, esetleg kínai – ők azok, akik
galambért bezzeg adnak több mint 70 millió forintot - burzsuj vásárol majd magának saját falut Franciaországban. Sajnos csalódnunk kellett, tegnap jött a hír,
senki sem akar Courbefy hűbérura lenni. A liciten ugyanis nem ajánlották meg még az elvárt minimumot, a 300 ezer eurós vételárat sem. Ez az összeg pedig nem is sok, hiszen a forint most erős, így
valamivel kevesebb, mint 87 millió forintot kellett volna csupán kifizetni.
Jó, persze elég kicsi településről van szó, a teljes falu 19 ház. Ráadásul a felújítás is ráférne, a Párizstól mindössze 450 kilométerre található helység ugyanis hivatalosan már egy ideje lakatlan, ami igencsak meglátszik rajta. A "szellemfalu" felvirágoztatása ugyanakkor nem lehetetlen, lehetőség van itt bőven: a környezet szép, és a 90-es években még üdülőfaluként funkcionált, így istálló, teniszpálya, sőt még egy úszómedence is akad. (Pontosabban az, ami ezekből még megmaradt.) Nem véletlen, hogy szállodaépítés is szerepelt a legutóbbi tulajdonos tervei között. A válság azonban közbeszólt, és a jelzáloggal terhelt falu a Credit Agricole kezébe került. A bank pedig nagyon szeretne túladni rajta.
A falu aukció egyébként nem egyedi, közel két évvel ezelőtt az amerikai Wauconda 360 ezer dollárért talált gazdára, ami mai árfolyamon még a 79 millió forintot sem éri el. Franciaország mellett a kontinensen már Angliában és Olaszországban is árultak komplett településeket, ez utóbbiakat azonban jóval drágábban. Úgy tudjuk, ezek sem keltek el...

