Szemed a szigorúan méretre nyírt pázsit tetején trónoló labdán. Ütő a jobb füled mellett. Fejedben a “Hogyan legyek Tiger Woods?” tananyag gyorstalpaló változata. Elhatározol, lendítesz és azt látod, hogy tökéletes - legalábbis szerinted tökéletes - ívben száll a labda, valamerre elég messzire. Ez az a pillanat, amikor szerelmes leszel a golfba.
A kezdet cseppet sem egyszerű. Két lehetőség van: vagy a levegőt kaszálod az ütővel, vagy a labda körüli pázsitot kapálod akkurátusan. A siker pedig éppen a legjobbkor érkezik, akkor, amikor már átkozzuk magunkat az ötletünkért. A csodálatos ívben, akár száz méterre is szárnyaló labdát persze kezdetben nehéz következetesen reprodukálni, azonban némi érzékkel egészen gyorsan belerázódunk a hosszú ütésekbe. Más kérdés, hogy a megfelelő lyuk felé szállás elsajátítása már kicsit több gyakorlást igényel, először azonban úgyis azzal játszik mindenki, milyen messzire tudja ütni a labdát.
Mégis csak kisebb részben a kíváncsiság kielégítése miatt indul az úgynevezett hosszú játék megtanulásával a golfoktatás. Ennél komolyabb indok, hogy ennek során lehet elsajátítani az úgynevezett teljes ütést, vagyis azt a mozdulatsort, amivel a golfozókat azonosítani szokták. Mindezek előtt azonban még meg kell tudni fogni az ütőt és fel kell tudni venni a golfpozitúrát, utóbbi pedig elsőre komoly kihívás. Maga az ütőfogás nem egy nagy truváj: alapesetben bal kézzel rámarkolsz felül, jobbal közvetlenül alatta, a kettő között pedig lehet némi átfedés, mondjuk egy bal hüvelykujjra fogás erejéig. A póz már keményebb menet: a golf nagykönyvében megírt alapállás felvételéhez szükséges némi terpesz, egy kis térdrogyasztás, egy laza pucsítás és némi derékból előredőlés. Nem fog könnyen menni.
Ha ez megvan, akkor jöhet az elütés diadalmas pillanata. A golfot ugye - jó esetben - csodaszép dombok és lejtők között játsszák, fákkal, homokcsapdákkal, esetleg tavakkal megspékelve, a nagy ütéseket azonban nem itt, hanem a driving range-en lehet gyakorolni. Ennek több előnye is van: kezdőként a legfontosabb, hogy nem - vagy csak komoly nehézségek árán - lőhetünk fejbe valakit a labdával, hiszen ez egy magas kerítéssel körbevett terület, ahonnan zárás után gyűjtik össze a labdákat, az Academy Golf Budapestben egy erre szakosodott Škoda Favorit segítségével. Magyarul: ez a tökéletes hely arra, hogy megtanuljunk nagyot és - ami fontosabb - pontosat ütni, itt pedig itt még némi labda alatt, felett, vagy mellett csapkodás is belefér.
Amikor pedig már az elütött labda íve is hasonlít a nagy tornákon látottakéhoz, ráadásul a labda is a látótávolságon túli tartományba száll, akkor jön az edző - esetünkben Popovits Barnabás -, aki érdeklődésünkre elárulja, hogy az előző napi gyerekoktatás tehetségesebb kilencévesei a miénknél azért valamivel hosszabbat ütnek. Ez meg is adja a motivációt a következő órákra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.