Luxusmárkák újítják fel Rómát

01trevi.jpg

Szép is az, amikor a távol-keleti eladási sikerekből befolyt pénzekből közvetlen környezetünknek adunk vissza valamit. Most éppen a Fendi jelentette be, hogy átvállalja a Trevi-kút teljes felújításának 2,12 millió eurós költségét, mi több még Karl Lagerfelddel is lefotóztatja azt.

Utóbbi persze korántsem meglepő, hiszen Lagerfeld a márka művészeti vezetője, aki dagerrotípiákat készít majd a szökőkutakról. A Fendi for Fountains program keretében ugyanis nem csak a közel 300 éves Trevi-kutat, de a szintén Rómában található késő reneszánsz Quattro Fontane-t is felújítják majd. A 620 millió forintos gesztusért cserébe a Fendi logója kint lehet a várhatóan 2015-ig tartó felújítás végéig, illetve ezt követően további öt éven keresztül egy plakett emlékezteti majd a látogatókat, kinek köszönhetik a megújulást. Igaz, ezt az összeget Róma is elő tudta volna teremteni, elegendő lett volna a két év alatt a kútba dobott pénzt erre a célra fordítania.

Nem a Fendi az első, aki felújít egy ikonikus olasz műemléket. Két évvel ezelőtt a Tod’s szállt be 25 millió euróval a Colosseum renoválási költségeibe, de a Diesel farmermárka alapítója is ötmillió eurót költött a velencei Ponte di Rialto felújítására.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr965056614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása