A zöldek Guccit vesznek

11gucci1.jpg

A luxusnak példát kell mutatnia. Ez néha sikerül, máskor kevésbé, a Gucci azonban most nagyot lépett előre a környezettudatosság irányába.

Az olaszok ugyanis elkészítették történelmük első olyan táskakollekcióját, amire a Rainforest Alliance szervezet is áldását adta, márpedig ezt nem olyan könnyű kiérdemelni. Maga a luxustáska - környezetvédelem probléma eléggé összetett, legyen elég annyi, hogy Dél-Amerikában - ahol a táskák bőréhez szükséges marhákat tenyésztik - sokkal nagyobb üzlet ezzel foglalkozni, mint mondjuk az esőerdőt pátyolgatni, ami ugye nem sok hasznot hoz közvetlenül. Ebből fakad, hogy az erdőt évtizedek óta ritkítják és egyre kevesebb marad belőle; az 1970-es évekhez képest mára az Amazonas esőerdő közel 20 százaléka tűnt el, ami durván nyolc Magyarországnyi területet jelent. Nem kell ökológusnak lennünk ahhoz, hogy érezzük, ez a mennyiség már hiányzik a Földnek, a marhatenyésztés, főleg azok táplálása, azonban teret követel magának.

11gucci2.jpgA környezettudatos Gucci táskák annyiban különböznek a többitől, hogy ezeket a Rainforest Alliance szabályainak maximálisan megfelelve készítették, bár hogy ez pontosan mit is jelent, arról csak azt tudjuk biztosan, hogy nem kellett hozzá újabb fákat kivágni. A Tote, Jackie és Hobo táskák hamarosan a Gucci üzletekben és az online áruházban is elérhetők lesznek, ráadásul maga Livia Firth, Colin Firth színész felesége fogja népszerűsíteni őket. Meglátjuk, mekkora sikere lesz, maga az elképzelés mindenesetre támogatandó.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr255127823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása