Na És? Ide járnak a pesti burzsujok?

130413ES1.jpg

A Zsidai Gasztronómiai Csoport legújabb tagja – Budán ugye ott a 21, a Pest-Buda és a Pierrot, míg pesten a Spíler – valóban ÉS szeretne lenni, így egy pici (sok)mindenből van. Az És – Magyar Vendéglő és Pecsenyesütöde név ellenére a honlap nevében már bisztro szerepel, ÉS nem ez az egyetlen „furcsaság".

130413ES2a.jpg
Az ÉS koncepció – miszerint minden mindennel megfér - valóban végig vonul az étlapon, így van hamburger éppen úgy, mint Rib eye steak, vagy éppen házi kolbász, töltött káposzta, rántott csirke és mangalica karaj. Az elmondás alapján egy a francia brasserie - olyan söröző-borozó-vendéglő, ahol a helyiek akár egy italra is beugranak, de akár könnyű falatozásra vagy tartalmas étkezésre is van lehetőség - mintájára szerettek volna egy hazai megoldást találni. Sőt, mindebbe még az Osztrák-Magyar Monarchia kulináris világát is sikerült becsempészni, amit az itallap tesz igazán egyértelművé, hiszen a hazai mellett kifejezetten széles az osztrák borkínálat. ÉS a sörlap is, mintegy hét manufakturális serfőzde termékei találhatóak meg a kínálatban.

130413ES3.jpg

Annak ellenére, hogy az ÉS a Kempinski szállodában kapott helyett a cél, hogy olyan hely jöjjön létre, ahova délután laptoppal is beül az ember megválaszolni a leveleket, de este egy baráti sörözésre/borozásra is adott a lehetőség. A koncepció és megvalósítás ötös, az árak pedig - előétel és saláta 1000-3000 forint, főétel 2500-7000 forint, de ez utóbbi már a 200 grammos fillet steak - a Belvárost tekintve akár már barátinak is mondhatóak. Az ÉS a Deák Ferenc utcai bejárat és az ottani terasz miatt jó eséllyel a turisták körében és népszerű lesz, így érdemes lehet előre asztalt foglalni.

Nagy szívfájdalmunkra reggeli nincs, csupán ebédtől várják a vendégeket. Jaj, de mennyire is kellene jó néhány burzsuj reggelizőhely...

130413ES5.jpg

130413ES4.jpg

Fotó: Fender CsabaIllusztráció: ÉS facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr775222012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása