Még mindig megéri Ferrarit gyűjteni

17auto1.jpg

Azt hittük, hogy a tavalyi egy olyan év volt, amikor kivételesen nem egy Ferrari 250 lett az év legdrágábban elkelt autója. Nos, tévedtünk; a napokban derült ki, hogy tavaly tavasszal cserélt gazdát az a 250 Testa Rossa, ami megnyerte az 1958-as Le Mans-i versenyt. A vételár? Valahol 25 millió dollár (5,6 milliárd forint) körül. Itt azonban még nincs vége a tavalyi rekordoknak, nemrég ugyanis az is kiderült, hogy tavaly júniusban durván 35 millió dollárért kelt el Stirling Moss 1962-es Ferrari 250 GTO-ja, amivel könnyen lehet, hogy átvette a világ legdrágább autójának járó vándorkupát.

Meglepő, de valójában nem tudjuk, melyik a világ legdrágább autója és azt sem, hogy az mennyiért is kelt el pontosan. A csúcsok csúcsán ugyanis már egy aukciós házat sem kérnek fel arra, hogy lebonyolítsa az árverést, elég szólni néhány ismerősnek arról, hogy eladnánk Testa Rossánkat és az üzletet szépen csendben megkötjük. Egy ilyen tranzakció keretében cserélt gazdát korábban a Bugatti 57 SC Atlantic, aminek vételáráról mindössze annyit közöltek, hogy 30 és 40 millió dollár között volt. Ebbe az értékhatárba pont kiválóan passzol a tavaly eladott Ferrari 250 GTO is, amiből összesen 39 példány készült. Közülük egyetlen darab sem fordult meg aukción az elmúlt 20 évben, igaz a jól értesültek három, egyenként 30 millió dollár feletti összegért tulajdonost váltott példányról is tudnak. Jelenleg egy Ferrari 250 GT átlagára (!) valamivel több mint 8 millió dollár, vagyis 1,8 milliárd forint.

17auto2.jpg

Ezek után szinte felüdülés, hogy a tavalyi aukciós listát nem egy Ferrari vezeti. Az 1936-os Mercedes-Benz 540 K Special Roadsterért 11,8 millió dollárt fizetett egy gyűjtő, amitől félmillióval maradt el egy Ferrari 250 GT. Az évről évre megdöntött rekordok jól mutatják, mennyire dinamikusan nő a klasszikus autóritkaságok értéke. Az ezt mérő HAGI index tavaly 16,1 százalékkal nőtt, a veteránautókkal foglalkozó aukciósházak forgalma pedig januárban közel 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindez annyit tesz, hogy egyáltalán nem öncélú dőreség egy befektetési, leginkább az ötvenes évek végéről - hatvanas évek elejéről származó befektetési Ferrariba tennünk minden vagyonunkat.

A tavaly nyilvános aukción értékesített legdrágább autók:

Helyezés Modell Évjárat Leütési ár (dollár)
1. Mercedes-Benz 540 K Special Roadster 1936 11 800 000
2. Ferrari 250 GT LWB California Spider Competizione 1960 11 300 000
3. Ford GT40 Gulf/Mirage Lightweight Racing Car 1968 11 000 000
4. Ferrari 250 GT SWB California Spider 1962 8 600 000
5. Ferrari 410 Sport Berlinetta 1955 8 300 000

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr125231616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása