Pezsgőbár otthonra, aludobozos francia bor és egy kis Bugatti vs. Koenigsegg - Burzsuj á la carte

130613alac1.jpg

Burzsujírás közben tucatnyi olyan hírre bukkanunk, melyek érdekesek ugyan, önálló posztot azonban nem érnek. Sokáig nem tudtunk mit kezdeni ezekkel, mostantól azonban másképpen lesz. A Burzsuj á la carte minden csütörtökön jelentkezik és röviden összefoglalja az előző hét nap legfontosabb apróságait a luxusipar pletykáitól kezdve a legelképesztőbb kütyükig.

  • Az idei nyár slágere az a limitált darabszámban elérhető Summer Escape Trunk lesz, amelyet a Moët & Chandon dob piacra új pezsgőjének bevezetése alkalmából. A praktikus kiegészítő akár 20 palack Ice Imperial-nak is otthont adhat, de tartozék többek között két tucat pohár, néhány pezsgő- és jégvödör, sőt, ennek segítségével még az ital hűtését is meg lehet oldani. 

    • A 100 legnagyobb tőzsdén jegyezett brit cég vezetői között a legtöbbet kereső idén először egy hölgy lett. A Burberry vezérigazgatója Angela Ahrendts 16,9 millió fontot (mintegy 5,8 milliárd forint) keresett tavaly, a vállalatot immár 2006 óta vezető Ahrendts jövedelmét elsősorban az dobta meg, hogy az elmúlt években felhalmozott részvényopcióját lehívta, amiből potom 11,9 millió font folyt be.

    • Valóban perel a szaúdi Alwaleed Bin Talal herceg. A Forbes kiadója mellett a milliárdos lista egyik szerkesztőjét és két riportert is a bíróság elé citál megtévesztésre és diszkriminációra hivatkozva. A herceg láthatóan nagyon zokon vette, hogy nem fért be az első tízbe, és csupán a 26. leggazdagabb ember lett a világon.

130613alac2.jpg

  • Monogram Denim Footwear néven mutatta be a Louis Vuitton trendi lábbeli kollekcióját. Az egyes darabok már 600 dollártól elérhetőek, a kínálatban pedig van papucs, balerina cipő és szandál is.

  • Új értelmet nyer a dobozos bor kifejezés, a francia Winestar alumínium dobozos változatban kínál minőségi borokat. A nyilatkozatok szerint a Nespresso volt a minta, hiszen a kapszulás kávé könnyen adagolható, az elkészítése sem bonyolult, miközben a minősége kiváló. (A Grand Cru kávé lényegében annyit tesz, hogy a világ kávétermelésének legjobb minőségű 10 százalékából kiválasztják a felső tizedet.) Az első és az utolsó erre a termékre is igaz, a cég a 187 milliliteres kiszerelést 2 és fél euróért kínálja.

  • Újabb egységet nyit Londonban személyes kedvencünk, a Fortnum&Mason. A több mint 300 éve a Piccadilly-n lévő áruház mellett a második helyszín novembertől várja a vásárlókat. A brit fővárosban persze mások sem tétlenkednek, a világ legnagyobb alapterületű Chanel boltja három szinten kínálja a teljes szortimentet a New Bond Street-en.

130613alac3.jpg

  • Isabel Marant egy franciás kapszula kollekciót tervez a H&M-nek. A párizsi divattervező ruhái az ősszel jelennek meg, és most először nem csak hölgyeknek, de a férfiak számára is tervez néhány darabot. A svédek első hasonló kezdeményezése még 2004-ben indult Karl Lagerfeld darabokkal, azóta pedig olyan nevekkel működtek együtt, mint Versace, Marni, Roberto Cavalli, Lanvin, vagy éppen Maison Martin Margiela.

  • Mexikó lesz az új Kína - legalábbis Marco Mattiacci, a Ferrari North America vezérigazgatója szerint. A cégvezető úgy véli, hogy a közép-amerikai országban minden adott, ami látványos fejlődéshez kell. Elsősorban az iparra alapozva nőhet a gazdaság, de az oktatás színvonala is egyre javul, ami hosszabb távon sokat hoz majd a konyhára.

  • Saját üzletet nyitna a Tiffany&Co. Moszkvában, a tervek szerint 2014 elejétől a Vörös téren, a GUM áruházban két szintet bérelne a márka. A cég ugyan már régóta jelen van az orosz piacon, de nem ilyen exkluzív monobrand üzlettel.

  • A végére pedig egy videó, amelyben több mint kétezer lóerő döngeti az aszfaltot.<

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr635359134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása