A német nyugdíjasok számára ugyan tényleg a luxust képviseli a Mozart folyami hajó - és valljuk be, annyira nem is néz ki rosszul a budaipesti rakparton kikötött vízi alkalmatosság a napozóterasszal és a helyes kis balkonokkal -, de egy burzsuj azért többre vágyik. Egészen pontosan inkább kevesebbre, így azok a tengerjárók sem jöhetnek szóba, ahol több ezer társunkkal együtt naponta állhatunk meg kikötni egy-egy új településen. Szerencsére itt vannak Aqua Expeditions azon útjai, ahol az Amazonast - és hamarosan a Mekong folyót - fedezhetjük fel a legnagyobb kényelemben alig néhány útitársunkkal egyetemben.
Az ötlet persze nem új, hiszen Dél-Amerika és Ázsia mellett akár Afrikát is fel lehet fedezni ilyen módon. Ez elmúlt időszakban azonban kifejezetten felkapott lett a kikapcsolódás ezen formája. Az Aqua Expeditions is mindössze 2007 óta kínál vizes túrákat, és jelenleg már két hajót is üzemeltetnek az Amazonason, jövőre pedig átadnak egy újabbat, így Vietnám és Kambodzsa látnivalóit is behajózhatjuk.
A M/V Aqua 24 vendég, míg az M/V Aria 32 vendég számára nyújt tökéletes kényelmet, van itt külső jakuzzi a napozóteraszon, edzőterem, bár, sőt, egy butik is, ahol még vásárolni lehet. A legjobb az egészben azonban az, hogy minden lakosztályhoz hatalmas panoráma ablak tartozik, így a kilátás valóban lenyűgöző. Az ötcsillagos színvonal nem szenved csorbát, még arra is ügyelnek, hogy az étkezésnél porcelán és kristály legyen az asztalokon, a tányérokon pedig a séf legjobb kreációi, amelyekben az európai és perui konyhát kombinálja. Fontos, hogy mobil és internet nincs a hajón, persze műholdas telefonról elérhető a külvilág, de így tényleg csak a pihenésre lehet koncentrálni.
A 3, 4 és 7 éjszakára meghirdetett all inclusive csomagok 2685, 3585 és 6265 dollárról (600 ezer és 1,4 millió forint között az ár) indulnak személyenként, és érdemes még idén utazni, ugyanis jövőre 200-400 dollárral már most drágábban lehet foglalni időpontot. Az útvonal egyébként a vízállástól függően változik, de alapvetően a perui részen zajlik a hajókázás. Az árban a vezetett kirándulások is benne vannak, amit a hajók saját csónakjaival szerveznek a vendéglátók, az ígéretek szerint naponta 2-3 órában fedezhetjük fel az igen változatos növény- és állatvilágot, valamint ismerkedhetünk a helyi bennszültekkel. A folyami nyaralás előtt vagy után a cég természetesen abban is segít, ha Perut a szárazföldön szeretnénk felfedezni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.