Tényleg Zuckerberg a történelem legnagyobb ifjú burzsuja

31zuckerberg.jpg

Azt eddig is tudtuk, hogy Mark Zuckerbergnek – abszolút és relatív értelemben egyaránt – elképesztően sok pénze van, de azt idáig legfeljebb sejtettük, hogy ő lehet minden idők leggazdagabb huszonévese. Most ez bebizonyosodni látszik, 29,7 – mások szerint 27,4, megint mások szerint 19 – milliárd dollárra becsült vagyont ugyanis eddig senkinek nem sikerült összehoznia huszonévesen.

A gazdagsághoz ugyanis idő kell, még mostanság is, amikor egy követ eldobva három start-up vállalkozás ablakát törjük be. Pedig most már nem feltétlenül egy értékes bányán, vagy egy hatalmas olajmezőn keresztül vezet az út a gazdagsághoz, amire a Google-fiúk is remek példa lehetnek. Ők 30 évesek voltak, amikor 2004-ben tőzsdére vitték cégüket és még abban az évben mindketten felkerültek a Forbes listára, fejenként egymilliárd dollárral. (Ma mindkettejük vagyonát 23 milliárd dollár körülire tartják.) Öt évvel később Zuckerberg vagyonát már kétmilliárdra becsülte a Forbes, ami a Facebook tőzsdére vonulása után pillanatok alatt tízmilliárd dollár fölé emelkedett.

Oké, a Google-fiúk kevesebbre vitték huszonévesen, de hol tartott akkoriban Bill Gates? Ez 1984-ben volt, amikor Billnek leginkább Steve Jobs és az akkor bemutatott Macintosh miatt fájhatott a feje, de hogy nem a dollármilliárdok nyomták a párnáját, abban biztosak lehetünk. A Microsoft két évvel később, ’86 márciusában vonult tőzsdére, Gates részvényei pedig akkoriban 234 millió dollárt, mai értéken durván félmilliárd dollárt értek. És Bill akkor már nem huszonéves volt.

Ha még jobban visszatekerünk az időben, akkor persze tucatnyi piszkosul gazdag fickót találhatunk, akiknek már huszonévesen sem kellett szűkölködniük. Azonban akárhogyan is keresünk, sem a Wal-Martot birtokló Walton-családnak, sem Carlos Slimnek, sem John D. Rockefellernek nem volt mai értékén számolva közel 30 milliárd dolláros vagyona huszonévesen. Az viszont igen könnyen elképzelhető, hogy pár éven belül Zuckerberg rekordja is megdől, az pedig biztos, hogy addig is szépen fiatalodik az átlagban még mindig 60 év körül mozgó Forbes milliárdoslista.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr965791495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása