A legjobb alvás tízezer méteren

11lapremiere1.jpg

Madames et monsieurs, c’est la nouvelle Air France La Première suite! – hangzik el a két napja várt tételmondat a stewardesstől. Egy repülő fedélzete helyett egy téglaépület harmadik emeletén állok, ahol díszletként építették fel a hivatalosan a két órával korábban bejelentett új első osztályt. Hamar rájövök, hogy ez itt sokkal inkább egy kiállítási tárgy szerepét tölti be, mint egy olyanét, amibe bele lehet ülni, akkurátusan végig lehet nyomkodni az összes gombot, el lehet fektetni az ülést és ha a földön is, de valamennyire úgy érezni magam, mint egy jövendőbeli La Première utas. Sok az ember és kevés az idő, így a gyors, de így is alapos bemutató után már terelnek is tovább az új Business osztály megtekintéséhez – valamivel tágasabb és világosabb környezetbe.

Könnyű belátni, hogy az Air France-nak – és valamennyi más légitársaságnak is – mennyire fontos az első osztály, de hogy mennyire, arra aligha kell szemléletesebb példa annál, hogy ennek apropóján négyünket vittek el Magyarországról Sanghajba. A város legendás luxusát csak igen korlátozottan sikerült megismerni – a 700 forintos Rolexet és a filléres Ray Bant áruló figurák azért így sem maradtak ki –, amire nyomós indok lehet a városban töltött egyetlen éjszaka, hatórás időeltolódás és a lényegében végig ébren töltött Párizs-Sanghaj járat. A Business felé – legalábbis a Boeing 777-esen – a La Première-en át vezet az út, elsőre pedig egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a franciák első osztályának hatalmas szüksége lenne arra, hogy súlyos eurómilliókat költsenek el benne. A hangulat kimondottan kellemes, a világos bőrfotelek tágasak és hívogatók, a rajtunk kívül pedig legfeljebb hét másik utassal kell osztozni az osztályon. A szolgáltatások színvonala már tényleg fokozhatatlan, akkor mégis mit tudnak kitalálni, ami még szexibbé teszi a La Première-t?

Például azt, hogy az újban már csak négy ülőhely lesz. Egy utasnak így már összesen három négyzetméter hely jut, ami bőségesen elég arra a 10-12 órára, amíg egyik kontinens nagyvárosából egy másik kontinens nagyvárosába tartunk. A fotellel szembe helyezett széknek is jó üzenete van: a La Première utasok a levegőben töltött idő alatt sincsenek kötelezően magányra kárhoztatva, hanem mondjuk együtt ebédelhetnek valakivel. Tíz óránál hosszabb járat esetén mégis az alvás a legfontosabb – a légitársaságoknak nyilván statisztikái is vannak arról, hogy mennyire – és láthatóan az új La Première-t is erre a felhasználási módra hegyezték ki. A gombnyomásra teljesen vízszintesbe dönthető, masszázsfunkcióval is felszerelt ülés több mint két méter hosszú és 77 centi széles, az ágynemű pedig egyenesen a Sofitelből származik. A La Première jegy mellé pizsama és egy Givenchy-szett is jár, ez az a pont, ahol már tényleg elgondolkodunk azon, hogy megéri első osztályon utazni. Pedig az Air France puskapora még messze nem fogyott ki: az egy főnek jutó összesen négy ablakon például gombnyomásra lehet leengedni a redőnyt, a másik oldalon pedig felhúzni a falat. Helyes, bár nem eredeti részlet a haute couture lakosztály éjjeli lámpája, a franciák mégis a függönyre voltak a legbüszkébbek. Kétségtelen, hogy ennek behúzása sokat dob a privát szférán, de ez akkor is csak egy függöny, ha első osztályú anyagból van és jellemzően tízezer méteren húzogatják.

Ha valamiért mégsem akarunk aludni – tapasztalatból mondom: akarjon! –, akkor leköthetjük magunkat a 24 colos (61 centis) HD kijelzővel, amekkorát korábban egyik légitársaság sem kínált. Ezen keresztül mintegy 200 film és 700 album közül tudunk szemezgetni, a zajszűrős Bose fejhallgató pedig pedig ezen a szinten már magától értetődő. Mindezt a ma már kissé idejétmúlt távirányító helyett egy leginkább játékkonzolnak, esetleg okostelefonnak látszó tárggyal vezérelhetjük, a játékos kedvű burzsujok pedig alighanem imádni fogják az ezen keresztül elérhető játékokat. Sokak legnagyobb álma, a fedélzeti internet egyelőre tesztelés alatt áll, de biztosra vehető, hogy a La Première-en fogják először bevezetni.

Ha franciákról és luxusról beszélünk, akkor az étkezés sem maradhat ki: a részletekbe Sanghajban még nem mentek bele, de azt elárulták, hogy a La Première törzsutasok nagy örömére visszatér a menübe a kaviár, a kínálat tervezésében pedig maga Alain Ducasse is részt vett. Rajta kívül a francia gasztronómia olyan nagyágyúit is bevetik, mint Joel Robuchont, Regis Marcont, Guy Martint, vagy Michel Roth-t, akiknek együttesen durván 36 Michelin-csillagjuk van. Apró figyelmesség az újratervezett, összesen 30 darabból – többek között kínai porcelánból – álló étkészlet, ami külön-külön és egyben is fantasztikusan jól néz ki. A borlapot pedig kéthavonta cserélik.

Mi jár még egy többmilliós repülőjegyhez?

A kérdésre válaszolva: meglehetősen sok minden. Ahogyan azt már megtapasztalhattuk, Magyarországról indulva első lépésként az ország bármelyik pontjára értünk jön egy Mercedes, ami közvetlenül a terminál épülete előtt tesz ki minket. Itt már várnak ránk a hostessek, akik felkísérnek a VIP váróba, ahol kedvünkre ehetünk-ihatunk és gyakorlatilag minden józan kívánságunkat teljesítik, miközben becsekkolnak minket és poggyászainkat is feladják. Mind közül azonban az elsőbbségi biztonsági ellenőrzés a leghasznosabb extra, vagyis akármekkora sor is torlódjon fel, biztosak lehetünk abban, hogy perceken belül átjutunk a kötelező átvizsgáláson. Egy párizsi átszállásnál, ami Budapesttől La Première-en utazva lényegében megkerülhetetlen, pedig bevethetjük magunkat a Charles de Gaulle első osztályú várójába, aminél jobb hellyel eddig nem találkoztunk repülőtéren.

A La Première megújítása egy 50 millió eurós fejlesztési projekt az Air France saját bevallása szerint, ami összesen 19 darab Boeing 777-est érint. Az első gépek szeptemberre készülnek el, ami után határozottan jobban megéri majd (oda-vissza) két-három millió forintos repülőjegyeket venni. Az első osztály fontosságát nem csak az mutatja, kik vesznek ide jegyet, de a számok is: a tengerentúli járatok utasainak mindössze 0,3 százaléka utazik La Première-en, ez a néhány ember mégis a bevételek 1,8 százalékát adja. A négy ülőhely lényegesen vonzóbb, mint a jelenlegi nyolc és várhatóan nem csak százalékban, de darabszámban kifejezve is a jelenleginél jobban kihasznált lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr856148968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása