Gyerekeik miatt aggódnak a burzsujok

25richkids1.jpg

Tudjátok mitől félnek igazán a burzsujok? Nem, nem attól, hogy bezuhan a tőzsde és még csak nem is attól, hogy elkötik a garázsból veterán Ferrarijukat. Attól viszont nagyon is rettegnek, hogy kedves csemetéjük rövid idő alatt elherdálja azt a vagyont, amiért ők évtizedekig dolgoztak. Ezt a félelmet a Withers LLP és a Scorpio Partnership felmérése helyezte tudományos alapokra, akik nem kevesebb, mint háromezer családot kérdeztek meg a témában. A legkevesebb tízmillió dolláros vagyonnal bíró családok az egészségük miatt aggódtak leginkább, ezt követően viszont rögtön a leendő örökös felelősségtudata és ambíciói merültek fel.

25richkids2.jpg

Az elkényeztetett burzsujpalánta–para érezhetően minden családban ott van a levegőben: legutóbb éppen Sting fejtette ki, hogy 300 millió dolláros vagyonából nem kíván sokat hagyni hat gyermekére. Nincs ezzel másképp Bill Gates és Warren Buffett sem, utóbbi saját bevallása szerint éppen annyit kíván gyermekeire hagyni, hogy azt érezzék, bármit meg tudnak csinálni, de nem annyit, hogy semmit ne kelljen csinálniuk.

Mindezek mellett is igen jó világ vár a burzsujpalántákra. A Boston College Center felmérése szerint 2007 és 2061 között összesen 36 billió (másképp kifejezve: 36 000 000 000 000) dollárt kapnak szüleiktől, ami még bő ötven évre elosztva is komoly örökségnek tűnik. A tanulmány amúgy nem szolgál megoldási javaslattal, de az biztos, hogy a megfelelő nevelés és iskoláztatás sokat segít abban, hogy gyermekünk ne a Rolls-Royce motorháztetejéről szívja a kokaint hasonszőrű barátaival. Vagy legalábbis ne minden nap.

Fotók: Rich Kids of Instagram

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr916414063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása