A legújabb burzsuj játékszer az ötvenmillió forintos repülő "Tesla"

151128icon1.jpg

A Terrafugia repülőautójának sorozatgyártására ugyan még várni kell, de helyette már itt is van újabb alternatíva. (Azért persze ez sem rögtön.) A gyártó és a szakértők már az új Teslát látják az Icon Aircraft legújabb repülőjében, amelyre eddig 1500 előrendelés érkezett. A megfelelő design mellé megfelelő összeg is párosul. Az alapmodell 189 ezer dolláros ára (55,5 millió forint), de a fullos kivitel is mindössze 250 ezer dollár (73,5 millió forint). Nekünk egyelőre csupán egy drága játékszernek tűnik, amely persze sokkal menőbb, mint mondjuk a jetski.

151128icon3.jpg

A jetski-s hasonlat nem véletlen, a képek és a videó alapján látható mire is gondolunk. Egy burzsuj legfeljebb nem vesz még egy luxusautót a garázsba, inkább költ erre. Az Icon A5 két perc alatt menetkész állapotba hozható – a tárolás és a szállítás láthatóan elég könnyű -, így hétvégére ez is bárhova magunkkal vihető. A tengerentúlon nem is kell hozzá teljes pilóta licensz, elég egy 20 órás Sport Pilot License (SPL) tanfolyam - ez lényegében időben a komolyabb tanfolyam fele - és már vihetjük is. A használata tényleg nagyon egyszerű, a botkormányt leszámítva a belső inkább hasonlít egy autóra, mint sem egy repülőgépre.

A kétüléses kisgép elmegy akár autóbenzinnel is, a végsebessége pedig 176 kilométer/óra. Az Icon egyébként nem csak vízen használható, ha kell, akkor van kereke is. A hatótáv is megfelelőnek tűnik, hiszen akár 450 mérföldet is megtehetünk vele, felfele pedig ezer láb magasba is eljuthatunk.

A tervek szerint azonban minderre 3 évet kell várnunk, a sorozatgyártásból ugyanis az első darabok akkora várhatóak. A jó hír, hogy a rendeléshez most elég mindössze 5 ezer dollárt kifizetni. A gyártó tájékoztatása szerint egyébként a már említett 1500 megrendelés esetében a vásárlók 40 százalékának jelenleg nincs pilótaengedélye, éppen ezért ők is szerveznek SPL tanfolyamot. a két hetes kurzus 10 ezer dollárba kerül, és ezen már ki lehet próbálni az első példányokat.

151128icon4.jpg

151128icon2.jpg

151128icon5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr958123812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása