Újragondolt gyógylikőr

170417jager1.jpg

Nem feltétlenül tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ami a magyaroknak az Unicum, az a németeknek a Jägermeister. A szintén családi kézben lévő cég a világ egyik legnagyobb gyógynövénylikőr-gyártója, amely nemrég különleges kiadást dobott a piacra.

A ma Jägermeister néven ismert italt 1934-ben Curt Mast alkotta meg a földkerekség különböző részeiről származó 56 természetes alapanyag, köztük gyógynövények, fűszerek, virágok, gyökerek és gyümölcsök keverékéből. Az egyedi ízvilág ma már több mint 80 országban érhető el. Erre tehát lehet alapozni, így most csináltak is egy új szeszesitalt.

A Jägermeister lepárlómestere Berndt Finke saját állítása szerint 4 évet dolgozott azon, hogy a Jägermeister Manifest az üvegekbe kerüljön. Ezen idő alatt a legnagyobb gondossággal finomították az ital eredeti és szigorúan őrzött receptúráját - mondjuk mi, hogy tiszta Zwack -, hogy végül egy teljesen új gyártási folyamatot használva készüljön el az új variáns.  Az eredeti italban lévő 56 különböző alkotóelem mellé újak kerültek, amelyekből áztatással csalogatják elő az ízeket, de kevesebb a cukor, és magasabb az alkoholtartalma (38%, míg az alap csak 35 %) is az italnak. A sajtóanyag tökéletesen fogalmazza meg, "az ánizs és szárított gyümölcsök enyhén édeskés ízjegyei kihangsúlyozzák a titokzatosan fűszeres és kesernyés ízeket, melyet végül a vanília és tölgyfahordó finom aromái zárnak le."

170417jager2.jpg

Az alkohol újdonsága az is, hogy az "alapváltozattal" ellentétben négy helyett ötször áztatják át a növényeket, az érlelés ráadásul itt kétfázisú, amelynek során az addig keletkezett nagy tölgyfa hordókban érlelt macerátumhoz kis hordóban érlelt párlatot adnak ki mintegy 15 hónap alatt. Az újragondolt belsőhöz ráadásul, új külső is jár, az üveg egy kézzel készített Jägermeister logót kapott, amely kihangsúlyozza a prémium kategóriás likőr rézvörös színét. Az italt enyhén hűtve (14-18 Celsius-fok) vagy szobahőmérsékleten fogyasszuk! A Jägermeister Manifest szervírozása is különleges, hiszen az üveg formáját követő pohárba egy jeges diffúzoron keresztül csepeg át az ital, amelynek eredménye nem csak egy látványos rituálé, hanem a tökéletes fogyasztási hőmérséklet is.

A limitált kiadású Jägermeister-ből az első évben csupán 60 ezer 1 literes palack készül majd, és mindössze 11 országban - főként európaiak, így köztük mi is ott vagyunk - kerül értékesítésre. Az ital kereskedelemben nem lesz kapható, csak kiemelt bárokban, szállodákban és repülőtereken. Az információink szerint az ára a "duty free shop"-ban 13 ezer forint körül alakul majd, ami pont a duplája a mezei Jägermeister üvegének.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr3012433539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása